A tanyasi életnek elengedhetetlen része volt a házőrző állatok tartása. Ők voltak azok, akik a birtok védelmét minden körülmények között biztosították. A 60-as években a mindig jelenlévő puli kutyusunk mellé egy vadászkutya is érkezett, Barát, a magyar vizsla.

Gyönyörű állat volt. Karcsú teste, hosszú lábai és szeretetre méltó pofija még a legzordabb embert is mosolyra fakasztotta. Nem véletlenül kapta a Barát nevet.

A két kutyus testvéri barátságban élt velünk, jól kiegészítve egymást. A munkamegosztás is érdekes volt. A puli többnyire kint volt a tanyára vezető út mellett szénaboglyában, Barát pedig a háznál. A jelzési rendszer egyértelmű volt. Ha valaki befordult a vasút melletti útról a tanyára vezető útra, a puli azonnal jelzést adott. Barát, a vizsla azonnal hegyezte füleit, és készenlétbe helyezte magát a kiskapunál. A vendéget a puli bekísérte, és amikor a kapuhoz ért, a vizsla két lábra állva az arcába ugatott mély jellegzetes hangján. A vendég frászt kapott, mi pedig tudtuk, hogy valaki jött. A vizsla addig nem tágított, amíg valaki nem jött ki a kiskapuhoz és nem engedte be a vendéget. Onnantól kezdve barátsággal viszonyult a jövevényhez.

Baráttal sokat foglalkoztunk. Apám megtanította mindenre, amire egy vadászkutyát meg kell tanítani. Nagyon fegyelmezett állat volt, szót fogadott. Kiéve egyetlen dolgot. Ha valaki elment otthonról, a tanyáról, Barát elkísérte. Nem lehetett levakarni és visszazavarni. Ebben engedetlen volt. Egy idő után Apám ráhagyta, ha így akarja megvédeni a családot, adjuk meg neki a lehetőséget.

Egy alkalommal, Apámmal bementünk a faluba, volt valami elintézni valója és Baráttal elkísértük. A faluban mindenki megcsodálta a kutyust, aki büszkén vette a dicsérő szavakat. Szinte dagadt a mellkasa a büszkeségtől és jókat vigyorgott. Apám elintézte, amit kellett, és a kocsmánál megálltunk, mert megkívánt egy pohár sört. Barátot a pórázzal kikötöttük a biciklitámaszhoz. Leült és türelemmel csodálta a világot, fogadta az elhaladó emberek mosolygó hódolatát. Apámmal bementünk a kocsmába, ahol mindenki ismerte. Molnár, az öreg cigány a hegedűjén, egy húron játszott, erről híres volt. Magának sört, nekem egy bambit rendelt. Váltott néhány szót az ismerősökkel. Elfogyasztottuk italunkat és haza indultunk.

Barát nyugodtan várt minket, és rövid farkcsóválással vette tudomásul, hogy nem hagytuk el és megyünk haza.

Barát eljárt Apámmal vadászni. Jó szolgálatot tett, mert az elejtett vadat, többnyire nyulat, üregi nyulat, vadkacsát vagy fácánt lábhoz vitte. Nagyon szerette a vadászatokat. Apám pedig imádta a nagyszerű vadászkutyust. Barát nem csak nagyszerű vadászkutya volt, hihetetlenül intelligens, okos állat volt. A helye a gangon volt egy fonott kosárban. Esőtől, hótól védte és közel volt a konyha, ahonnan a gazdaasszony a finom ételeket vitte neki. Télen, ha fázott, nem visított, nem ugatott. Odajött a konyhaajtóhoz, két lábra állt, és első mancsát a kilincsre helyezve kinyitotta az ajtót, és bejött a konyhába. Illedelmesen leült a fogas alá és mosolygó, hálás pofival mintha azt mondta volna „de jó itt veletek a melegben”. Nem koldult, de ilyenkor Anyukám mindig adott neki valami finomat, amit Barát heves farkcsóválással nyugtázott. Megmelegedett, aztán kiment a helyére, a gangra.

Szegény Barát a nagy szeretetnek és odaadásnak köszönhette a véget.

Történt egyszer, hogy estefelé a szüleim bementek a faluba a nővéremékhez. Én otthon maradtam és már el is szundikáltam. Egyszer csak sírásra, jajveszékelésre ébredtem, hirtelen nem tudtam, mi történt. Amint eszméltem, ott álltak szüleim magukba zuhanva. „Barát meghalt, elütötte a vonat”- mondták szinte sírva. Én is elsírtam magam, mert olyan volt ez, mintha a testvérem veszítettem volna el.

Aztán elmesélték, mi történt. Már sötét volt, amikor elindultak be a faluba. A tanyasi úton észrevették, hogy Barát kíséri őket. Megálltak, és kérlelték, menjen vissza a házhoz. Barát ravasz volt. Egy kicsit lemaradt, majd követte gazdáját. A vasúthoz érve átment a vasút túloldalára, hogy ne vegyék észre, és ott kísérte szüleimet. A holdvilágnál Apukám észrevette, hogy a kutya követi őket a vasút túloldalán. Próbálta visszazavarni, de Barát nem engedelmeskedett. Ő úgy gondolta, kötelessége a gazdit kísérni. Közben jött egy vonat Táborfalva felől. Barát elkezdett versenyt futni a vonattal, és amikor a mozdony elé ért, át akart ugrani a vonat előtt Apámék oldalára. Ez lett a veszte. Szegény kutyus a vonat kerekei alá került, és a nyaka bánta. Szörnyethalt.

A szüleim szinte sokkot kaptak, Anyukám sírógörcsöt kapott, Apukám is sírva fakadt. Visszajöttek a tanyára. Nem tudtam napirendre térni Barát kutyus halálán.

Napokig gyászoltuk szegény párát. Apukám eltemette őt a kertünkben. Nap, mint nap szóba került Barát, mert nagyon hiányzott. Aztán lassan feldolgoztuk az elvesztését és rájöttünk, hogy halálát a családunk iránti odaadó szeretet, alázat és hűség okozta.

Hősi halált halt, és hősként emlékezem rá a mai napig!

 Ceglédbercel, 2021.január 12.

Rövidszőrű magyar vizsla. Foto: internet