A természettől egyre távolodó világunkban külön öröm számomra, hogy az örkényi tanyasi élet emlékei a génjeimbe férkőztek.  Műanyag világunkban, amikor a nőknek Nina Ricci, meg Beyonce és még ki tudja, milyen illata van, amikor a városi utca csatorna szaga uralkodik a környéken, amikor falura költöző emberek méltatlankodnak, hogy a kakas kukorékol, a kutya ugat, különös jelentősége van a természeti értékek megőrzésének. Nem lehet elfelejteni azokat az illatokat, amelyeket a tanyasi élet során szívtam magamba, és hordozom, mint egy drága kincset életem végéig.

Amikor Apám elővette a kaszát és hívott magával kaszálni, örömmel mentem. A frissen kaszált fű, a lucerna vagy aratáskor a búzakéve illata utánozhatatlan, és nincs olyan drága parfüm, amely vetélkedne ezzel az illattal.

A kasza sercenése, amint vágta a füvet, lucernát zene volt füleimnek a frissen vágott növényekből egy kicsiny folyadékcsepp jelent meg a vágott felületen. Ez a cseppecske hordozta azt a finom, kábító illatot, ami arra késztetett, hogy hemperegve beleforgassam magam a friss szénába. Szerettem ezeket az alkalmakat. Én vasvillával segítettem rendezni a levágott sarjat, majd később szinte naponta forgattam, amig ki nem száradt. Aztán a száraz szénát kazalba raktuk, amelyet puli kutyánk elfoglalt, mint védőbástya a bejárati út mellett.

Hasonló élmény volt, amikor Apukám felfogadott szántóembereket, a szántóföldek felszántására. Ezekben a földekben kukorica, krumpli, tök, bab, és búza termett. A szántást ló vontatta ekével végezték. Az ekét lovaskocsival hozták ki a szántóföldre. Érkezés után a kocsiról levették az ekét, majd a lovat kifogták a kocsiból és befogták az eke elé.

Apám feladattal bízott meg Egy vödröt nyomott a kezembe és arra kért, hogy az eke mögött haladva, a barázdában szedjem össze a varangyos békákat. Erre azért volt szükség, hogy ne károsítsák a veteményt. Nem volt veszélytelen dolog a békák begyűjtése, ugyanis a varangyos béka vizelete erősen savas. A bőrrel érintkezve megégeti, nagy fájdalmat okozva. Gyors kézmosással elkerülhető volt a komolyabb irritáció. Amint elindult a szántás, ott gyalogoltam az eke mögött, és biztos kézzel szedtem össze a varangyokat.

A varangyos békaszedés nem tartozott a kedvenc tevékenységeim közé, azonban mégis szívesen csináltam. Miért? A frissen szántott föld melege és illata miatt! Nem lehet szavakkal leírni a föld illatát. Valami őserő lakozik benne, amely az embert elvarázsolja, és oda köti. Nagyon élveztem a frissen szántott föld illatát.

A kenyérsütés minden héten rituálé volt. Nagyon vártam a napot. Anyukám már hajnalban kelt, majd reggel felé felfűtötte a kemencét. Kivittük a nyers kenyeret, cipót, péksüteményt, és már akkor élveztem a nyers finomságok illatát. A reggeli hűvösben jól esett a kemence melege, meg a finom illatok keveréke. Mesebeli érzések kavarogtak bennem.

Anyuka berakta a kemencébe a sütni valókat. Három vekni kenyér, két cipó és sütemények. Egyszer csak szinte varázsütésre frissen sült illatok kezdtek terjengeni, jelezve, hogy nem sokára megsülnek a finomságok A hátamon borzongás futott át, a számban megindult a nyálképződés. Szinte reszketve vártam, hogy elkészüljenek, mert ilyenkor egy cipót melegében felfalhattam.

Amikor Anyukám úgy ítélte, hogy minden megsült, kivettük a kemencéből a megsült ételeket. A gőzölgő kenyér barnára sülve mosolygott, amint Anyám kivette a kemencéből. A kenyeret vízzel megfröcskölte, konyharuhával letakarta és egy kasba rakta. Isteni illata volt, rögtön beindította az ember érzékszerveit. Ha kellett, ha nem, rögtön éhes lettem. És nem kellett sokáig várni, jött a frissen sült cipó. Sajnos, kicsit várni kellett, mert nem lehetett rögtön kézbe venni. Amint kézbe fogható volt, rögtön törtem belőle. Belül még forró volt, de nem bántam. Az illatában elmerülve, élvezve a meseszerű ízeket, megtörtem, hogy megkóstolhassam. A ropogós kéreg már ehető volt, először azt kóstoltam meg. A fogam alatt szelíden engedelmeskedett, én pedig átadtam magam a cipó élvezetének. Csak ettem, ettem, amíg a cipó el nem fogyott. Jóleső érzéssel nyugtáztam, hogy erre a hétre is megvan a betevőnk.

A vasárnapok ünnepnapok voltak a tanyán. Apám megtiltotta a munkavégzést. Engem néha elengedtek moziba, a délelőtti előadásra, anyukám pedig hozzá látott a vasárnapi ebéd elkészítésének. A nyugalom, a szeretet, az ünnepélyesség uralta a tanyát. A legizgatóbb ebéd, a csirkepörkölt volt. Azért is, mert saját csirkéből készült. Másrészt amikor Anyukám kitűnő receptje szerint főtt, az egész tanyát körbe lengte a finom pörkölt illat. Külön kiváltságom is volt. Amikor a pörkölt már közel volt a kész állapothoz, megkóstolhattam. Nem is akármit. A májat, zúzát és a szívet kizárólag én ehettem meg. Tehát ez volt a kóstolás tárgya. Isteni ízek, illatok elvarázsoltak, drága Anyukám pedig boldog volt, amikor a főztjét dicsértem.

A vacsora a tanyán egyszerű volt. Nem ettük túl magunkat, ezért aztán az illatos friss levegőn jól tudtunk aludni. Gyakran ettem zsíros kenyeret, házi tejjel. No, nem azért, mert nem volt más, hanem mert imádtam. Apukám minden évben két disznót vágott, egy mangalicát, amiből 100-120l zsír lett, és egy corwaldot, amelyik húsdisznó volt. A mangalica zsírja fenséges volt.

Volt tehenünk, a Rózsi. Szüleim nagyon óvták, az istálló tiszta és rendben tartott volt. Az istállónak van egy sajátos illata, amit nem mindenki szeret. Én szerettem azt is, mert a Rózsit is nagyon szerettem. Különösen a szép szeme és tekintete van a mai napig előttem. Amikor Anyukám leült a kissámlira és elkezdte fejni Rózsit, az istálló szaga helyett egyre jobban a friss meleg tej illata vette át az uralmat. És ekkor én kentem egy egészkaréj, kemencében sült házi kenyeret, mangalica zsírral. A szelet kenyér akkora volt, hogy a bal karomat ki kellett nyújtani, nehogy a kenyér leessen róla. Elő vettem a pléh bögrémet, amelyik fél literes volt, és a karéj kenyérrel kimentem az istállóba. Anyukám a pléh bögrét megtöltötte frissen fejt, meleg tejjel. Én pedig a gyönyörűségtől ájultan ettem a zsíros kenyeret és ittam hozzá az illatos tejet. Akkor én voltam a világ legboldogabb gyereke.

A tanyánkat hatalmas fák vették körül. Északról nagy akácfák, az udvaron két hatalmas eperfa. Egy fehéreper és egy fekete eper. Abban az időben minden tanyán megtalálhatóak voltak az eperfák. Hasznosak voltak, mert a gyümölcsük fenséges, a disznók is nagyon szerették, és kiváló pálinkát lehetett főzni belőle. A fát, pedig amikor ki kellett vágni, hordó készítéshez használták fel.

Mindig nagyon vártam a tavaszt. Olyankor virágba borult a tanya és környezete. A ház körül dúsan illatoztak az akácok, fürtökben lógó virágait ellepték a méhecskék. A kertben a több mint 30 gyümölcsfa virágba öltözve köszöntötte a tavasz eljöttét. Szenzációs illatkavalkád volt a tanyán. A bódító édes illat sokáig megmaradt. Éjszaka nyitott ablaknál aludtunk, így a hálószobát is az édes virágillat tette fenségessé.

Mai világunk szegényebb lett, a gyermekeink sajnos már nem tapasztalhatták meg ezeket az élményeket. Pedig ezek nélkül szegényebb az életünk.A kakaskukorékolás és kutyaugatás számomra annyira természetes, mint maga a levegővétel. Sőt kifejezetten nyugtató számomra a falusi zajok kavalkádja, kivéve a flex hangját.

Szülőföldem illatai beszívódtak a bőröm alá, sőt, a génjeimbe is beépültek. Amikor ellátogatok Örkénybe, és egykori tanyánkat megnézem, újra érzem a tanya illatait.

A szülőföld illata elkísér a sírig.