Az iskolapadban sok mindent megtanul az ember. Azonban ahhoz, hogy teljes értékűvé váljunk, ki kell járni az élet iskoláját.

1974-ben kezdtem el dolgozni a MÁV Budapesti Építési Főnökségén, a Budaörsi Építésvezetőségen. Fél évig kisegítő munkát végeztem. Küldemények feladása, fuvarlevelek kezelése, anyagérkezési napló vezetése, stb. Mindezek mellett az építésvezető elvtárs két csattos üvegét is én kezeltem. Minden reggel bebicikliztem a faluba a „Sógorhoz”, és megtöltötték az üvegeket fehér és vörös borral. Ez volt a főnök napi fogyasztása.

Hiába imádkoztam, hogy kitüntetéses diplomával végezhessek mérnöki munkát, geodéziai műszert csak fél év után vehettem a kezembe. Ez nagyon tetszett, független voltam és felelősségteljes kitűzési munkát végeztem. Egy esztendő múlva már munkáscsapat irányítását is rám bízták. Jól bedolgoztam magam. Kreatív, fáradhatatlan és precíz voltam. Úgy éreztem, hogy elismerik az erőfeszítéseimet. Két esztendő után a Főnökség igazgatója ellátogatott hozzánk és közölte velem, hogy áthelyeznek Ceglédre, és az ottani Építésvezetőségen főművezető és építésvezető-helyettes leszek. Meglepő volt számomra, hogy ilyen fiatalon már komoly vezetői munkát bíznak rám. Örültem annak, hogy idős szüleimhez Örkényben viszonylag közel leszek.

Az Építésvezetőség Cegléden a vasútállomás és a közúti felüljáró által határolt háromszögben volt. Jól felszerelt telephellyel rendelkeztünk. Volt anyagraktár, tárolótelep, munkásszálló, üzemi konyha és persze iroda épület. A munkásszállón kb. 110 férfi és 8-10 nő lakott. A személyzet többi része a környékről járt be dolgozni. Monorról 400 vasútépítő katonát foglalkoztattunk. Évente 30-40 km vasúti pálya korszerűsítését végeztük el, ami nagy feladat volt, és felelősségteljes hozzáállást kívánt.

Az építésvezető B. József 50-es éveiben járó nagy tapasztalatú ember volt, de sajnos alkoholista. Két-három havonta elkapta a gépszíj, és akkor 2 hétig nem lehetett vele bírni. Az 500 fős céget nehéz volt ilyen körülmények között kézben tartani. Egyébként józanul egy nagyon kedves ember volt. Az italozás megosztotta a céget. Klikkesedés volt jellemző. A legrosszabb klikk az ivócimborái voltak, akik túl sokat megengedtek maguknak, sok gusztustalan dolgot is, ami nehezítette a munkásszállón lakók életét..

Az  irányító személyi állomány döntően fiatal szakemberekből állt, akik lelkesedéssel és nagy erőbedobással végezték munkájukat. A cégnél nagy presztizse volt az Építésvezetőségnek, sok elismerésben és prémiumban volt részünk. A vezetés nagyon megbecsülte az egységünket, sok fiatal kiképzését bízta ránk, ami nagy megtiszteltetés volt.

A főnök italozási szokásairól a cégvezetés is tudott, de érdemei miatt nem akarták elmozdítani. Ráadásul az építésvezetői feladatok nagy része is a nyakamba szakadt.

Már két éve voltam Cegléden, amikor a vezetés megelégelte az építésvezető italozását, és látta, hogy nélküle is jól megy a cég. Úgy döntöttek, hogy elküldik nyugdíjba. Az igazgató, Gyula bácsi engem bízott meg az Építésvezetőség vezetésével. Ez igazi mélyvíz volt, 29 évesen 500 fős céget vezetni, irányítani. Természetesen mindent elkövetettem, hogy megfeleljek a bizalomnak, de megfogadtam, hogy semmilyen elvtelen dologban nem leszek partner. 

Megszabadulás a korábbi főnök ivócimboráitól 

Legfontosabb feladatomnak tekintettem az Építésvezetőség egységének helyreállítását, a klikkek és az italozás beszüntetését. Ezt különböző módszerekkel sikerült elérni.

Az italozó klikk fő hangadója és legproblémásabb embere három fő volt. Elhatároztam, hogy megszabadulok ezektől az emberektől.

Munkásgyűlésen kihirdettem az új szabályokat. Italozás nincs, ittas ember nem tartózkodhat a munkászszállón. Akit rajtakapunk, az kereshet magának más elfoglaltságot. A munkásszálló büféjében nincs italmérés. Szeszesitalt csak általam engedélyezett ünnepek alkalmával, mértékkel lehet fogyasztani, és csak sör lehet.

Az alkoholfogyasztásos napokon én is a munkásszállón alszom, tehát a kockázat igen nagy.

Munkatársaimnak kiadtam, hogy fokozottan figyeljék a három ivóember viselkedését, használják az alkoholszondát.

Aztán kaptam a híreket. Persze , hogy nem tartották be a szabályokat. Igaz, most mérsékelten piáltak, de nem adták fel. Én sem adtam fel a harcot. Kezdetben csak szóbeli, majd írásbeli figyelmeztetés, végül fegyelmi intézkedés lett a vége. Ez sem volt elég, az egyik páros mint a szamár úgy berúgott, a munkászsállót összepiszkították. Másnap azonnal kirúgtam őket.

Persze panaszra mentek az igazgatóhoz, a csomóponti és városi pártbizottsághoz. Elkezdődött egy kanosszajárás. Szinte egymásnak adták a párt és szakszervezeti vezetők, a cégvezetés különböző munkatársai a kilincset. Hajthatatlan voltam, a saját igazam mellett harcosan kiálltam. A kollektíva megcsúfolása lenne, ha most meghátrálnék. Ráadásul a dolgozóim kiálltak mellettem. Az egyszerű kétkezi munkásemberek hálálkodtak, amiért megszabadultunk a két részegestől. Végül lejött hozzám az igazgatónk, Gyula bácsi. Megpróbált meggyőzni, de fordítva sikerült. Belátta, hogy az intézkedés jogos volt, és a harmadik piásat áthelyezte tőlem másik munkahelyre. Az ő kiállása is kellett ahhoz, hogy a párt és szakszervezeti emberek abbahagyják a vegzálásomat, és végre nyugalom legyen.

A munkatársaim és a fizikai dolgozók egyaránt tiszteltek azért, hogy rendet vágtam.

Ahogyan ígértem, sátoros ünnepeken megengedtem a sör árusítást a büfében azzal, hogy piás embert nem akarok látni. Minden rendezvényen ott maradtam és én mentem utolsónak aludni. Az emberek látták, hogy betartom a szavam, ezt tiszteletben tartva betartották a játékszabályokat.

Bizony, ezen a példán is megtanultam, hogy a személyes példamutatás egy közösség előtt kiemelkedően fontos, és szervezőerőt jelent. Ha uralni akarom a helyzetet, akkor jó példával kell elöl járni. 

Szerelem a kazánházban 

Az Építésvezetőségnek kb 30 nődolgozója volt Az üzemi konyhán ebédet és vacsorát főztünk, mert a vasúti csomópont dolgozói is ott étkeztek.

Egyik alkalommal az irodában végeztem a dolgom, amikor látogatóm érkezett. A szabály az volt, hogy ha nyitva az irodám ajtaja, akkor hívás nélkül bárki bejöhet.

A látogatóm meglepetésre a büfés hölgy volt. Nálam idősebb, már meglett édesanya, a 40-es éveiben. Molettsége ellenére helyes nő volt.

Leültettem és kértem, mondja el, miért is tette tiszteletét nálam. Nagyon nehezen, hebegve, habogva kezdte a mondanivalóját.

• Hát teszik tudni főnök elvtárs, az úgy volt, hogy is mondjam na….
• Mondja ahogyan volt, ne kerteljen – válaszoltam neki.
• Szóval – folytatta nehezen – tudja a Karcsi, a kazánfűtő, szóval ő….
• Az Isten áldja meg, nyögje már ki, mit akar mondani- vesztettem el a türelmem.
• Szóval a Karcsi, hogy is mondjam, a kazánházba viszi a konyhás nőket…
• Na ne, minek vinné Karcsi a kazánházba a konyhás asszonyokat? – kérdeztem kiváncsian.
• Hát tetszik tudni, ott szeretkeznek munkaidőben! – nyögte ki végre sejtelmesen a büfés asszony.

Gyorsan átvillant az agyamon, lehet hogy féltékeny, mert őt még nem vitte oda a Karcsi, hogy szeretkezzen vele? Magambam elmosolyodtam.

• És mondja, maga látta őket? -kérdeztem óvatosan.
• Hát persze, megfigyeltem, mert a büfé folyosó végén át kell menni a kazánházba- válaszolta magabiztosan.

Elgondolkodtam, ez a nő biztosa féltékeny. Ha a keskeny folyosón látta átmenni Karcsit a konyhás hölgyekkel, akkor azt meg kellett figyelni, mert a büfé pult mögül nem láthatja. Azon törtem a fejem, hogy hogyan tegyek igazságot. Csak a szóbeszédre hagyatkozhatok. Viszont más irányból nem kaptam ilyen jelzést.

• Főnök elvtárs, ezt nem lehet megengedni, hogy a Karcsi, munkaidőben….
• Nem, semmiképpen sem. Most mondja meg, mitévő legyek?- kérdeztem a hölgyet nem minden hátsó szándék nélkül.
• Hát, hát én nem is tudom. Főnök elvtársnak kell intézkedni, maga a főnök – mondta szinte szepegve.
• Rendben van elrendezzük a dolgot- mondtam mélyen a szemébe nézve.

Egy kis várakozás és hatásszünet után megkérdezte:

• Főnök elvtárs mit szándékozik tenni? Ugye engem nem árul el a Karcsi előtt- mondta esdekelve.
• Megígérem, hogy nem fogom elárulni. Most pedig menjen, és hívja ide a Karcsit meg az asszonyokat, és jöjjön maga is- mondtam mosolyogva.

A büfés asszony megszeppent. Láttam rajta a csalódást, hogy nem vettem be a mesét.

• Na de Főnök elvtárs, akkor minden kiderül!- vágta rá kétségbe esetten.
• De hát nem ezért jött ide, hogy kiderüljön az igazság? Na menjen csak, hívja ide a többieket.- mondtam határozottan.

Az asszony szégyenkezve kiosont az irodámból. A mai napig nem jelentkezett a bepanaszolt delikvensekkel. Világossá vált számomra, hogy a játék oka a féltékenység volt. Tanulságos eset volt. Megtanultam, hogy a mende-mondákra nem szabad alapozni döntést. A gordiuszi csomót sikerült elvágnom. 

A hegyibeszéd 

Azt hallottam már, hogy a női veszekedésnél nincs borzasztóbb. A férfiak elintézik néhány pofonnal, no de a nők…

Egy alkalommal az irodámban dolgoztam, készültem kimenni a munkaterületre, amikor a helyettesem lihegve rohant be hozzám.

• Főnök, baj van. A konyhában a nők összeverekedtek, egymás haját tépik. Ez tűrhetetlen- mondta ijedt arccal.

Volt arról információm, hogy a nők között vannak ellentétek, és nem mindig felhőtlen a viszony. A helyettesem Józsi bácsi nem tudott megbirkózni a helyzettel. Azt mégsem gondoltam, hogy idáig elfajul a helyzet, és tettlegesség lesz a nóta vége. A női féltékenység vezetett ide. Valaki névtelen levelet írt a másik férjének arról, hogy megcsalja. Ez kiderült, és a konyhán szó szerint hajba kaptak. Nagyon begurultam.

• Légy szíves az összes nődolgozó azonnal jöjjön az ebédlőbe, beszédem van velük. Gondoskodj róla, hogy rajtunk kívül férfi ember még a közelben se legyen.- mondtam Józsi bácsinak, a helyettesemnek.

Átballagtam a munkásszállóra az ebédlőbe. Néztem az arcokat. 18-54 év közötti korú hölgyeket láttam, megszeppenve, mint akik rossz fát tettek a tűzre. Ez jó jel, gondoltam, talán ráébrednek arra, hogyan kell közösségben viselkedni.

Hozzá kezdtem hegyibeszédemhez.

• Megbeszélésre jöttünk össze – kezdtem mélabúsan.- ez egy rendhagyó megbeszélés lesz, ugyanis én beszélek, önök pedig meghallgatnak.
• Végtelenül szégyellem magam, és megalázónak tartom, hogy nekem kell kioktatni meglett hölgyeket, többek között olyanokat, akik az édesanyáim lehetnének arról, hogy kell viselkedni. Amit maguk műveltek, az szégyen és gyalázat, nem méltó önökhöz.- kezdtem a fejmosó mondókámat.

Körülbelül már húsz perce beszéltem, amikor azt láttam, hogy az idősebb hölgyek zsebkendőt vettek elő és törlték könnyeiket, a többiek pedig búskomoran maguk elé nézve emésztették a mondanivalómat.

Befejezésül kértem, hogy ha tudnak együtt dolgozni, akkor kössenek békét, ha nem akkor aki nem tud beilleszkedni, keressen magának másik munkahelyet. 1 nap türelmi időt adok. Holnap délutánig el kell dönteni, mit akarnak.

Érdekes végjáték zajlott másnap. A nők kibékültek egymással, bocsánatot kértek, és megfogadták, hogy nem piszkálják egymás családi életét. Híreim szerint még össze is ölelkeztek és megcsókolták egymást.

Ezek után minden héten benéztem a konyhára, és meggyőződtem arról, hogy valóban béke honol.

Megtanultam, hogy a vezetőnek határozottnak és példamutatóan kell viseltetnie, ezzel lehet a kollektívát pozitívan befolyásolni.

Sok hasonló helyzetben volt részem, amikor nem az érzelmek, hanem a mértéktartás és józan megítélés segített konfliktushelyzeteket megoldani. Ezek a példák is bevésődtek az emlékezetembe és mindig elővettem őket, ha egy konfliktus kapcsán erőt kellett meríteni. Hálás vagyok a sorsnak, hogy fiatalon vezető pozícióba kerültem és az élet iskolájában is megálltam a helyem.

Rájöttem, hogy a legnagyobb tanítómester az Élet!

Cegléd vasútállomás (Fotó az internetről)