Ki gondolná, hogy egy 20 éves fiatalember abba a helyzetbe kerül, hogy menekülnie kell a szerelem elől? Nos, én is nehezen hinném el, ha valaki ilyesmit mesél. A következő történet velem történt meg Leningrádban, az egyetemi évek alatt. Akár hiszik, akár nem, hiteles, mert velem esett meg.

Az egyetemen a külföldi diákokkal kapcsolatos ügyeket a Külföldiekkel foglakozó Dékánátus intézte. Bár orosz csoportban tanultunk, de az ügyeinket itt kellett intézni. Nagyon kellemes emberek voltak ott, különösen az orosz nyelvtanárokat szerettük, akik nagyon művelt, felkészült, empatikus kedves emberek (asszonyok) voltak. Külön is megemlítem Zinaida Nyikolajevnát, aki a mi tanárnőnk volt, kitűnő ember, nagyon tiszteltük és szerettük őt. A szünetekben egyfajta találkozóhely is volt a dékánátus, a külföldi diákok agórája.

A dékánátus folyosóján voltak faliújságok minden országnak, így nekünk is. Oda raktunk ki fotókat, érdekességeket Magyarországról. A szerkesztői-írói feladatokat alapvetően én láttam el. Nagyon tetszetős volt a faliújságunk, és talán a leggondozottabb. Ez fel is tűnt a dékánátus illetékeseinek, akik szóltak az egyetemi lap szerkesztőinek, és felhívták a figyelmet a magyar faliújságra.

Az egyetemi lapot (Nás Puty, azaz a Mi Vasutunk) két nálunk idősebb hölgy szerkesztette. Nagyon dekoratívak voltak, de nem kifejezetten szépek. A szépségbeli fogyatékosságukat kedvességük, megnyerő modoruk és fokozott érdeklődésük irántunk és Magyarország iránt ellensúlyozta.

Lehívtak a szerkesztőségbe egy beszélgetésre. Felajánlották, hogy írjak az egyetemi újságba Magyarországról, rólunk, magyar diákokról, az egyetemi életünkről. Kissé meglepő volt a felkérés, mert külföldi diákok írásaival a lapban nem találkoztam. A beszélgetés eredményeként vállalkoztam a feladatra, így a szerkesztőségbe bejáratos lettem. Az egyik hölgy nagyon dekoratív, ápolt külsejű, jól öltözött hölgy volt, kissé kihívó megjelenéssel. A másik hozzá képest egy szürke egérke, de ő is ápolt és jól öltözött volt, csak kevésbé kihívó.

Beindult az egyetemi lap biznisz, hétről hétre szállítottam friss rövid cikkeket, vagy ismertető írásokat. Igen népszerű lettem az egyetemi körökben, az érdeklődés nagy volt irántunk. Egy idő után azt vettem észre, hogy a dekoratív hölgy közeledik hozzám. Különböző megkülönböztetett gesztusokat tett. Kokettált, igyekezett felhívni magára a figyelmet. Sőt igyekezett a kedvemben járni. Szerkesztőségi látogatásaim párosultak szendvics evéssel, kávé és tea kínálattal.

Egy idő után, mert én nem viszonoztam a közeledési gesztusokat, kezdett kellemetlenné válni a helyzet. A hölgyek távolról sem voltak az eseteim. Egyébként pedig szerettem én meghódítani a lányok szívét. Ők ettől az élménytől fosztottak meg. A helyzet akkor kulminált, amikor egy alkalommal meghívást kaptam tőlük, hogy diavetítéses vacsorát rendeznek a barátoknak a kamcsatkai élményekről. Próbáltam kibújni a részvétel alól, de addig csűrték-csavarták a dolgot, míg végül úgy ítéltem meg, hogy jobb, ha megadom magam: hamarabb szabadulok.

Megadták a címet, Tamara a dekoratív nő lakására kellett menni. Kissé gyanús volt a dolog, de erőt vettem magamon. Vettem orosz pezsgőt, no meg némi desszertet és beállítottam a diavetítéses vacsorára. Becsöngettem, lenge ízléses öltözékben Tamara nyitott ajtót, a másik hölgy is ott volt. Az asztal meg volt terítve 5 főre, de csak hárman voltunk. Gondoltam, jönnek a pasijaik is, ezért a terítés. Aztán elkezdtünk vodkázni. Iszogattunk, beszélgettünk, de vendégek sehol. Amikor asztalhoz hívtak, már nem tudtam megállni, hogy meg ne kérdezzem, hol a többi vendég. Ők összenéztek, majd nevetve közölték, hogy lemondták az utolsó pillanatban ezért csak hárman leszünk.

No, itt inamba száll a bátorságom. Rá kellett jönnöm, hogy csapdába kerültem, és a helyzetet ennek megfelelően kell kezelni, de úgy hogy, ne bántsam meg vendéglátóimat. A vacsora az orosz hagyományok szerinti kitűnő, finom vacsora volt. Rendkívül gazdag előétel kínálat, majd főétel és desszert is volt. És kinyitottuk a pezsgős üvegeket, és elindult a pezsgőzés. Közben bekapcsolták a diavetítőt és elindult a vetítés.

A kamcsatkai képek izgalmasak, szépek és rendkívül érdekesek voltak. A gejzírek, vulkánok, és egyéb természeti csodák birodalma lenyűgöző volt. Közben észrevettem, hogy a két hölgy a két féloldalamon ült, de úgy, hogy Tamara lélegzetvételét is hallottam, a lihegését néha éreztem a nyakamon. A reakcióm mozgás volt, amivel érzékeltettem, hogy nem kifejezetten évezem ezt a szerelmi közeledést. Aztán megfogta a vállam, kissé magához próbálta húzni, én meg el.

Közben az órámat néztem, már elmúlt 11 óra, haza kellene menni. Itt jött az igazi meglepetés. Tamara szemérmesen, de kellően sejtelmesen előadta, hogy boldoggá tenném őket, ha ott aludnék. No, nem kell félnem, mert a barátnője is ott alszik. Itt kaptam némi simogatást az arcomra, és ágyba hívogató, huncut mosolyt.

No, nem, gondoltam. Nem hogy Tamarával, de kettőjükkel meg pláne nem alszom egy helyen. Én monogám típus vagyok, de Tamara, mint nő nem volt számomra annyira vonzó, hogy kísérletet tegyek a barátnő elküldésére, és maradásomra. Ügyefogyott magyarázkodásba kezdtem, mért kell nekem haza menni a koleszbe.

Nagy nehezen sikerült, és eljöttem. Láttam a csalódást az arcukon és világossá vált előttem, hogy ezek a nők, de Tamara biztosan belém zúgott. Szavatartó ember vagyok, tartottam a fogadalmam, mely szerint a Szovjetunióban nem nősülök.

Ahogy hazaértem, megkönnyebbültem, hogy nem kellett összeszűrni a levet a hölgyekkel. De mi lesz holnap?

Másnap találkoztam velük a folyosón. Kissé kimért, hűvösebb fogadtatásban volt részem. Megértettem, hogy keresztül húztam a számításaikat. A kapcsolatunk aztán normalizálódott, de már nem volt olyan, mint azelőtt. Ők is tudomásul vették, hogy a magyar fiút nem lehet olyan könnyen befűzni.

Ez volt életemben az egyetlen menekülés a szerelem elől. Tanultam belőle.

 Ceglédbercel, 2022. február 07.