1974. szeptember 2.-án léptünk Vígh Tibor barátunkkal a MÁV szolgálatába. A Budapesti Építési Főnökségen jelentkeztünk szolgálatra, és a munkaügyi vezető egy vezetői szobába vitt bennünket. Egy kissé hosszú, ősz hajú, szépen mosolygó, sovány ember fogadott bennünket. Ő volt a Műszaki Főcsoport vezetője, Cziegler Albert, azaz Berci bácsi.
Mi voltunk az első mérnök generáció, akivel számoltak mint későbbi vezetőkkel. Berci bácsi eligazított bennünket. Éreztük, hogy nagy tudású, bölcs gondolkodású és a fiatalokat szerető emberrel állunk szemben.
Ahogyan kikerültünk építésvezetőségekre, megtapasztaltuk Berci bácsi vigyázó szemeit, figyelemmel kísérte munkánkat és bíztatást adott. Ugyanakkor azt is láttuk, hogy bizony a követelmények magasak. Pontosság, hitelesség, szakszerűség, megbízhatóság – ezek voltak a jelszavai. Rendszeresen behívatott bennünket elbeszélgetésre, ahol elismerte tevékenységünket, feladatot és elvárásokat fogalmazott meg. Ő volt a cégnél a 3. ember, így befolyása nagy volt.
Berci bácsi nagy szeretettel foglalkozott velünk. Akkoriban több féle verseny is volt, Alkotó Ifjúság pályázat, a Szakma Kiváló Mestere díj, Kiváló Ifjú Mérnök díj, stb. Ezekre mindig neveztünk, mert Berci bácsi elvárta tőlünk az alkotó szellemiséget. Segített is a témaválasztásban és mentorált bennünket. Szép sikereket arattunk akkoriban.
4-5 év gyakorlat után már nagyon bedolgoztuk magunkat, és Berci bácsi úgy gondolta, hogy komolyabb feladatokkal is meg lehet bízni bennünket. 1978-ban indult el egy generáció váltás a vezetésben. Az építésvezetőségek élére fiatal szakemberek kerültek, így Tibor barátommal én is. Ő Tatabányán én pedig Cegléden lettem építésvezető, 28 évesen. 500 fő volt a létszámunk, és évente 35-40 km pályát korszerűsítettünk.
Berci bácsi, mint műszaki vezető felelős volt a tervekért, a naturális és pénzügyi teljesítményért. A negyedévente tartott tervtanácsokon szigorú követelményeket fogalmazott meg, de ugyanakkor kompromisszumkész vezető volt. Mindig megegyeztünk.
Berci bácsit a 80-as évek eleje beszippantotta a Vezérigazgatóságra a 6 Szakosztályra, mint hálózati vágányzári és munkagép koordinátort. Persze, nem ő egyedül végezte ezt a munkát, hanem munkatársakkal. Nagyhatalmú ember lett. A tőle megszokott precizitást, pontosságot várta el mindenkitől, ugyanakkor érzékelte a rendszer feszültségeit és mindig a megegyezésre törekedett. Nagy tekintélyre tett szert, a szakma szerette és becsülte őt. Emberileg egy végtelenül empatikus, kedves, udvarias ember volt, így könnyen megnyerte a munkatársakat.
Irányítása alatt gördülékenyen végezte a szakszolgálat a munkáját, ugyanakkor sokat tanultunk tőle mind szakmailag, mind pedig emberileg. Nagyszerű kolléga és kiváló ember volt. Berci bácsi a 6. Szakosztályról ment nyugdíjba 1989 körül.
Rákospalotán nem messze laktunk egymástól. Berci bácsival többször is találkoztunk, de szívesen vett részt a KTE rendezvényein is. Nyugdíjas kora ellenére teljes szellemi frissesség, és a tőle megszokott udvarias kedvesség jellemezte. Szeretni való ember volt.
Emlékét még élek megőrzöm. Nyugodjék békében!
Berci bácsival egy termelési értekezleten a 70-es évek végén
