Kedves Gyászoló Család!

Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!

Kedves Barátaim!

 „Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod
veszteség volt és pusztulás,
fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.
Csak most kezdek rádöbbenni,
hogy az életed ajándék volt,
s egyre erősödő szeretet maradt utána.’

(Marjoire Pizer)

Igen, az első sokk, a döbbenet csendje, a veszteség mérhetetlen érzése után eszmélnünk kell mindannyiunknak. Ahogy a költő mondta: „Csak most kezdek rádöbbenni, hogy az életed ajándék volt”. Valóban, miközben könnyeinkkel küszködve siratjuk drága barátunkat, egy pillanatra álljunk meg. A gyász könnyeit formáljuk a köszönet könnyeivé, hiszen ajándék volt Fonzi élete.

Ajándék elsősorban a családjának, de ajándék volt barátainak, kollégáinak, mindenkinek, akivel dolga akadt. Mielőtt a banalitás bélyegét fontolgatná valaki, bontsuk ki ezt a drága ajándékot, és gondoljunk azokra a napokra, évekre, amikor Fonzi élete összeforrt életünkkel és a fénylő ajándék ragyogásában fürdőztünk mindannyian. Csak néhány morzsa az ajándékból: kedvesség, udvariasság, tűrőképesség, hűség, hitelesség, megbízhatóság, kompromisszumkészség.

Már a középiskolai tanulmányait is a szakmában végezte. Budapesten a Vasútépítési és Pályafenntartási technikum elvégzése után a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola vasútépítés és fenntartás szakán. szerzett diplomát 1971-ben. Tudásvágyát jellemzi, hogy második diplomáját 2000-ben MBA menedzser szakon szerezte.

A MÁV-nál helyezkedett el a tanulmányai befejeztével. Azok közé a vezetők közé tartozott, akik a végrehajtás szintjén kezdték pályafutásukat és a „szamárlétrán” végiggyalogolva jutottak el a csúcsig, megtapasztalva a szakma minden kínját, keservét. Volt ő gyakorlómérnök, szakaszmérnök, vezetőmérnök, majd a Székesfehérvári Pályafenntartási Főnökség vezetője. Innen került 1986-ban a MÁV Vezérigazgatóságra, ahol vonalbiztos, osztályvezető helyettesként dolgozott. A rendszerváltás nagy próbatétel volt a MÁV-nál. A 27 ezer fős szakszolgálatból a privatizáció és a leépítések révén 5 ezer fős létszám maradt. Alfonz a leépítéseknél is nagy odafigyeléssel, empátiával igyekezett az emberek életét nem tönkretenni. A finanszírozási válság eredményeként egyik napról a másikra félpénzen kellett működtetni a vasúthálózatot. Ekkor született az örök érvényű mondás: „A biztonságnak nincs alternatívája”. Azt mondtuk: ha nincs pénzünk a hibák kijavítására, akkor követünk el bűnt, ha azt sem tudjuk, hol milyen hibák vannak. Ezért aztán rohamléptekkel indult el a pályadiagnosztika fejlesztése, amiben Fonzi jelentős szerepet vállalt. Ennek eredményeként sikerült megőrizni a vasúthálózat biztonságát.

A szakmai életben 1996 volt a fordulópont. Ekkor jött létre az önálló pályavasúti szervezet, amelynek létrehozásában Fonzi aktívan részt vett, sőt 1997-től a Pálya, Híd- és Magasépítményi Szakigazgatóság szakigazgató-helyettese és pályagazdálkodási divízióvezetőjeként aktív irányítója volt a szakszolgálatnak.

Az önálló gazdálkodás új módszerek alkalmazását követelte. Fonzi az innováció motorjaként meghonosította az üzleti terv jóváhagyásának Vatikáni módszerét. Ugyanis a pápaválasztáshoz hasonlóan az üzleti terv jóváhagyása konszenzussal történt, azaz akkor vált hatályossá, amikor a fehér füst felszállt.

Ahhoz, hogy ez jól működjön azokra a képességekre volt szükség, amelyekkel Fonzi rendelkezett. Higgadt, nyugodt, béketűrő természete nem engedte meg a hangos szót, viszont mindent meg lehetett beszélni tabuk nélkül.

2002 után nagy változások voltak a MÁV vezetésében. 2004-ben vezetőváltásra került sor, amikor én elhagytam a főigazgatói széket. Sajnos az akkori vezetés Fonzit sem akarta kímélni. Az utódom jellemessége, Fonzi értékeinek felismerése mentette meg, amikor az utódom azt mondta a vezetésnek: csak akkor vállalja a posztot, ha a Szamos Fonzihoz nem nyúlnak.

Nos, ennek is köszönhetően 2003-ban a szakma csúcsára, a Pálya és Mérnöki Létesítmények Igazgatósága vezetőjeként került.

A MÁV új vezetése nagyra értékelte szakmai munkáját, ezért 2006 decemberétől a MÁV Pályavasúti Üzletág főigazgatója, majd 2007 júliusától üzletági általános vezérigazgató-helyettesként dolgozott. Vasúti pályafutása 2009 októberében véget ért.

Működése idején a MÁV Zrt. átalakítását, hatékonyságjavítását szolgáló valamennyi jelentős projektben tevékenykedett szponzorként, projektvezetőként vagy tagként. Szakmai életútja során számos építési és fenntartási előírás, eljárás, technológia kidolgozásában vett részt. Jelentős szerepet vállalt a korszerű, európai színvonalú pályadiagnosztikai rendszer létrehozásában. Külföldi vasutakkal folytatott szakmai egyeztetések, illetve szakmai feladatok kidolgozása során képviselte a MÁV Zrt.-t.

Tudását nem rejtette véka alá. A Sínek Világa szakmai folyóiratban számtalan cikk szerzője. Volt a lap szerkesztőbizottsági tagja, szerkesztőbizottság elnöke. A folyóirat megjelenésének pár éves szüneteltetése után az újjászületett lap felelős kiadója volt 2006-2009 között.

Több szakkönyv szerzője, társszerzője volt. A fiatalokat szerette és támogatta Tanított a Baross Gábor Oktatási Központban. A szakmai igényességére jellemző volt, hogy egy időben együtt tanítottunk, és szükség volt a szakmai színvonal emelésére. Mindketten az első félévi vizsgákon a hallgatók 60%-át megbuktattuk. Sokféle trükköt alkalmaztunk annak érdekében, hogy megfelelő színvonalon elsajátítsák a szakmai ismerteket. Erőfeszítéseinket siker koronázta. Az év végi záróvizsgán egyetlen bukás volt csupán.

A szakmai társadalmi életből is kivette a részét. Magyar Mérnöki Kamara és a Közlekedéstudományi Egyesület tagja volt.

Engedjék meg, hogy végezetül néhány személyes gondolatot megosszak a tisztelt jelenlévőkkel.

A szilveszteri készülődést szakította meg Fonzi feleségének, Mártikának ijedt, dermesztő hangja. „Fonzi meghalt” suttogta fájdalmasan.

Először ürességet éreztem, majd nem tudtam megállni, hogy a könnyeim elöntsenek. Hihetetlen a hír, Fonzi egészséges, sportos, minden devianciától mentes kiegyensúlyozott életet élt. Családja szerette, tisztelte és ő is szerette az övéit. Különösen az unokáit, akikről nagyon nagy büszkeséggel beszélt.

Éppen terveztük a soron követező találkozásunkat a bableves partira. Ugyanis egy alkalommal, több éve már, együtt dolgoztunk egy nemzetközi projekten. Ö Törökbálinton én pedig Ceglédbercelen élek. Úgy döntöttünk, hogy félúton találkozunk minden héten, és egy jó bableves kíséretében megbeszéljük a munkaügyeket. Aztán az 1 évig tartó projekt véget ért, de a bableves partikat továbbra is megtartottuk, havonta-kéthavonta. Az Újhartyáni vendéglő a törzshelyünkké vált. Sajnos az októberi találkozásunk az utolsó volt, azt hiszem, több bablevest Újhartyánban már nem eszek. Fájdalmas lenne.

Amikor jött a rendszerváltás és vele együtt a MÁV átalakítása, kezdett felborulni a kialakult rend, személyi változások tömkelege kezdődött el. Én 1991-ben osztályvezető lettem. Fonzit mindenképpen magam mellet akartam tudni. A sörözőben, ahová rendszeresen eljártunk jókat beszélgetni, véd és dacszövetséget kötöttünk: Megígértük egymásnak, hogy ebben a változó világban kitartunk egymás mellett, bárhogyan is alakul az élet. Fonzit 1991-ben a helyettesemmé neveztük ki és ez eltartott 13 évig. Annak ellenére tartottuk adott szavunkat, hogy sokszor próbáltak minket egymással szembe fordítani. Az ármánykodások nem vezettek eredményre, megőriztük bajtársiasságunkat és barátságunkat.

A baráti társaságunk is a munkahelyről szerveződött. Együtt szerveztünk programokat, névnapi ünnepséget. Nem ritkán együtt mentünk nyaralni az Adriára vagy a Balatonra. Csodálatos idők voltak, sok-sok élménnyel. Fonzi fantasztikus empátiával, a maga méltóságteljes nyugalmával a problémás helyzeteket is jól kezelte. Ha kellett, átölelte a barátunk vállát, megnyugtatta és a konfliktushelyzetet oldotta.

A Balatoni főzések mély nyomot hagytak mindannyiunkban. Fonzi ugyan nem főzött, az az én reszortom volt, viszont finom süteményeket készített.

Aztán én is nyugdíjba mentem és a kapcsolatunk tisztán baráti, magánjellegűvé vált. Bár volt néhány feladat, amelyeket közös munkával vittünk sikerre. Többször találkoztunk évente családilag is és szélesebb baráti társaságban. 

Sajnos, vége lett. Fonzi váratlanul, ám méltósággal, szenvedés nélkül távozott közülünk. Úgy ahogyan élt: senkit nem bántott, az autóban rosszul lett, és a szíve nem dobogott tovább. Fájdalmas veszteség nem csak a családnak, hanem a baráti körnek is, hiszen Fonzi etalon volt, példakép és követendő ikon a szakmában.

Kedves Barátom!

Búcsúzom tőled fájdalommal, ugyanakkor köszönettel azért, hogy annyi évtizeden keresztül a társam voltál, és támogattál. A biztonságot jelentetted számomra, hiszen feltétel nélkül bízhattunk egymásban, a nehéz időkben sem távolodtunk el egymástól, sőt az ellenfeleink sem tudtak éket verni közénk Mi sem bizonyítja ezt, mint az a tény, hogy ezt a beosztottaink is látták. Az egyik külszolgálati vezető társunk írta: „Ti nagyon együvé tartoztatok, nekünk - beosztottaitoknak - ez bizonyosság volt a kezdetektől fogva!” Úgy érzem most magam, mint akit megcsonkítottak, az életem része voltál és az is maradsz.

Búcsúzom tőled a közvetlen barátaid nevében, akik fájdalommal viselik távozásodat. Hiányozni fogsz a láblógató összejöveteleinkről, már semmi sem lesz olyan, mint előtte. Búcsúzom a munkatársaid nevében, akik nagy tisztelettel gyászolnak téged. Búcsúzom az ismerőseid nevében, akik a Facebookon több, mint 400-an nyilvánították ki részvétüket.

Kívánom, hogy ott, a menyei hazában találd meg elhunyt barátainkat: Csek Karcsit, Dr Vígh Tibit, Lökös Lacit, Szabóné Györgyikét, Halmai Árpit és Pál Józsit. Biztosan jó társaság lesztek ott fenn, miként itt a földön is a baráti szeretet szálai kötöttek össze benneteket. Ne felejtsd el, hogy a Józsi a laza fröccsöt szereti.

Abban a hitben, hogy még lelkünk egyszer összeér, kívánunk neked békés pihenést. Hisszük, hogy még találkozunk. Isten nyugosztaljon téged. Emléked élni fog, míg egy ember is emlékezni fog rád!

A költő szavai legyenek a végszó:

„Itt jókat alszunk, mert itt örök az álom,

Örök a szél és a lomb a fákon,

Örök a magány és örök az emlék,

Bennünket lágyan ringat a nemlét.

De ha gondolsz ránk, mi felébredünk,

De ha gondolsz ránk, érinted kezünk,

De ha gondolsz ránk, abban örömöt lelünk,

De ha gondolsz ránk, akkor itt vagy velünk...”

(Maurice Maeterlinck) 

Ceglédbercel, 2022. január