Mindenki születik valahová, valamilyen környezetbe, valamilyen körülmények közé. Nekem a Hosszúföldeken lévő tanya jutott, ahol 1950. december 16.-án az éjféli vonat elhaladásakor könnyítettem Édesanyám édes terhén és a világra jöttem.

Késői gyerek voltam, édesapám Zsákai Ferenc 49, édesanyám Hencz-Kovács Terézia 47 éves volt. Három testvérrel ajándékoztak meg a szüleim, a legidősebb 30 évvel, a középső 20 évvel, a legfiatalabb 16 évvel volt idősebb.

Szüleim már nagyszülők voltak, mert az unokájuk Tibike 8 éves volt. Meg is kérdezte Anyukámat, ki ez a jövevény neki? Anyukám nevetve válaszolta „a nagybátyád kisfiam” Tibike, az unoka csodálkozva kiáltotta: „Hogyisne, hogy lehetne a nagybátyám, amikor még bepisil?”.

Szép gyermekkori élményeim vannak a családról. Édesapám iparos ember volt, géplakatos. A MÁV-nál dolgozott egészen a nyugdíjba vonulásáig. Édesanyám háztartásbeli volt. Ő a családot ápolta, gondozta, és a tanyához tartozó birtokot művelte.

Édesapám testvére, Pali bácsiék a lajosmizsei tanyákon, Szarkásban éltek. Télen lovas szánnal jöttek látogatóba, és mindig elvittek szánkózni. Itt ismerkedtem meg a lópokróc jellegzetes illatával és melegével. Édesanyám testvéréék, Hencz Pali bácsiék a szomszéd tanyán éltek és a nálam 2 évvel fiatalabb unokatestvéremmel együtt nőttünk fel.

Ahogyan öntudatra ébredtem, kezdtem azon gondolkodni, ki is vagyok én, honnan származnak a felmenőim. A vasúti pályamesteri szakaszon Örkényben dolgozott az Oswald Józsi bácsi, aki iparos ember volt. Különösen kedvelt engem, és „Oswald ivadéknak” nevezett.  "Oswald ivadék” elnevezést sokáig nem tudtam értelmezni.  Többször ellátogattunk hozzájuk Táborfalvára, és kiderült számomra, hogy rokon.

A szüleim is sokat meséltek, sőt még némi fénykép is maradt. Így aztán kiderült számomra, hogy bizony bár magyar vagyok, de „koktél gyermek”. Koktél azért, mert a szüleim vegyes nemzetiségű családokból jöttek. Apai nagyapám Zsákai Mihály magyar ember volt, a szüleim úgy tudták, hogy a Hajdúságból származik és a Zsákaiak Erdélyből Bocskai hajdúiként jöttek át. Ezt már felnőtt koromban megerősítették azok a Zsákaiak, akikkel találkoztam: egytől egyig a Hajdúságra vezették vissza származásukat. Érdekesség az, hogy a külső genetikai jegyek teljes egészében azonosak. Testes, jó nagydarab emberek, jellegzetes arcberendezéssel.

Apai nagyanyám sváb asszony, derék, szép asszony volt, és állítólag szigorú. Oswald Mária volt a neve, a Józsi bácsi nagynénje. Tehát a Zsákai ágon magyar és sváb gyökereim vannak.

Édesanyám nem Örkényben született, hanem Újlengyelben, sváb családban. Később költöztek Örkénybe. Nagyapám Hencz Pál volt, aki az I. világháborúban hősi halált halt, és akiről 2020-ban sikerült a Hadtörténeti levéltárból dokumentumokat szerezni, amelyek szerint fogságba esett és Murmanszk térségében vasútépítésen halt meg. Nagymamám Kovács Mária ott maradt a 6 éves kisfiával, Pállal, és 13 éves anyukámmal egyedül. Hogy a család meg tudjon élni, anyukámnak el kellett menni az uradalomba napszámba dolgozni. Keserű kenyér volt. Érdekes, hogy Anyukám az 1930-as években nevet változtatott. Nagyapa nevét, a Hencz vezetéknevet testvére viselte tovább, ő pedig felvette a nagymama családi nevét és így lett Kovács Terézia.

Az anyakönyvben a két legidősebb testvérem anyja nevének Hencz Terézia került bejegyzésre, míg a bátyám és az én anyakönyvezésemet Kovács Terézia anyai névvel illették. Mindezt pedig tették azért, hogy mind a hős nagyapa, mind pedig a hősies családanya nagymama családneve fennmaradjon a tiszteletükre.

Tehát anyai ágon is magyar és sváb gyökereim vannak.

Aztán felnőtt korban értek meglepetések. Ilyen volt a középiskolai évek, amelyeket Budapesten töltöttem. Kollégiumban laktam a Hársfa utcában, és a Blaha Lujza térről gyalog mindig elmentem a Metropol szálló előtt. Egyszer meglepő reklámtáblát vettem észre a szálloda kirakatában. A szöveg a következő volt: „Esténként Zsákai Aladár és népi zenekara játszik”.

A másik meglepetés az egyik zsidó fesztiválon ért. A klezmer zene iránti érdeklődésem vitt el a koncertre, ahol a Pannon Klezmer Band játszott. Amikor megjelentek a színpadon, majd le estem a székről meglepetésemre, az egyik zenekari tag a bátyám szakasztott mása volt. Az igazi meglepetés az volt, amikor bemutatták, mint Zsákai Ferenc. A bátyámat pontosan ugyanígy hívták.

Innentől kezdve elkezdtem kutakodni. Nagyon nehéz, mert a Zsákai név nem gyakori. Azonban találtam sok tanárt, zenészt, művész embert. Találtam zsidókat, sőt zenész cigányokat is ezzel a névvel.

Végiggondoltam, mi is jellemezte a mi családunkat. Zene és művészetszerető család voltunk. Mindenki autodidakta módon megtanult zenélni, többen kórusban énekeltünk, tánckörökben táncoltunk. Családi összejöveteleken rendszeres volt az együtt éneklés és zenélés.

Én magam a munkám mellett tanítok a mai napig. Szüleimtől család és rendszeretetet, rendszerességet, mások tiszteletét, a tudás megbecsülését tanultam. Soha nem vártunk külső segítséget. „Segíts magadon, az Isten is megsegít” jelszóval éltük és éljük életünket.

Igen, rájöttem, hogy a sokféle nemzetiség, aki jelen van életünkben, mind hozzájárultak ahhoz, hogy életképes, békés, alkotó család legyünk. Kik vagyunk? Magyarok, svábok, zsidók és cigányok, mindenkiből valami jó valami érték. Persze, magyarok vagyunk, de vonzalmam a más kultúrák iránt is olthatatlan.

Az örkényi családi fészek ilyen sokféle ágacskából épült, és nyújtott megbízható fedezéket életünkhöz. A gyökereim Örkényben vannak,Bár már nincsenek élő rokonaim a városban, a gyökerek és a szívem visszahúz. Ezért gyakori visszatérő vagyok a temetőben és a hősi emlékműnél, ahol Hencz nagyapám emlékét őrzi az emléktábla. Néha távolról megszemlélem a tanyánkat, vajon meg van-e még. Bizony, ilyenkor csak homályosan látom a szemem ködfátyolán át...

Ceglédbercel, 2021.február 19.

Szüleim, nagyanyám és testvéreim sírja az örkényi temetőben