2002-t írtunk, amikor szokás szerint a vasutasnapon leváltották a MÁV – egyébként jól működő – vezetőit. Kukely Mártont szerették a vasutasok, Sipos István neveltje volt, aki tisztelte a vasutasságot és a szakmaiságot. Nem volt nehéz vele jól együttműködni. Akkoriban a Pálya, Híd és Magasépítményi Szakigazgatóság szakigazgatója voltam. A szűkös anyagi lehetőségek mellett is sikereket értünk el a lassújelek csökkentésében, a pályadiagnosztika fejlesztésében, és a belső tartalékok feltárásával a felújítási munkák növelése terén. Büszke voltam a csapatomra, akik lelkiismeretes munkával érték el mindezt.

Jött az új vezetés. A MOL-tól kirúgott Mándoki Zoltán vezérigazgató, Udvari László az igazgatóság elnöke. Nem keltettek jó benyomást, majd az első nagy vezetői bemutatkozó értekezleten ki is derült, hogy nem szeretik a vasutasokat. Az új vezér úgy vélekedett a kb. 300 vezető előtt, hogy a vasutasok korruptak, tönkre teszik a vasutat, lopnak, és a vállalati kultúra maradi. Értette ezt többek között arra, hogy a vasútnál fegyelmezett rendben folyt a munka, a beosztottak jelentkeztek a magasabb beosztású vezetőnél, mint a hadseregben. Persze az sem tetszett nekik, hogy a vasutasság összetartó, szinte családias hangulatú közösség volt. Egy ilyen közösséget csak úgy lehet irányítani sikeresen, ha beilleszkedik az érintett vezető. Ők nem akartak beilleszkedni. Az új vezér dehonesztáló kijelentését egy vezető kollégánk kikérte magának a vasutasság nevében. A teremben megfagyott a levegő.

Az új vezetés mindegyik szervezeti egységnél bemutatkozó értekezleten vett részt, amire kértek egy prezentációt a szervezet működéséről. Mi is elkészítettük. Igyekeztünk nem panaszkodni és nem dicsekedni, de tényszerűnek lenni. A Szakigazgatóság vezető munkatársai voltak jelen. A prezentációt unottan hallgatták és nézték. Amikor a menetrendszerűség problémájához érkeztem, és előadtam, hogy nincs elegendő forrás a menetrend tartásához Mándoki álmatagon megszólalt: „Ez miért probléma? Ha elfogy a pénz, nem vonatozgatunk!” mondta, és láttam a kollégáim arcán a csalódott megvetést. A MÁV vezérigazgatóját nem érdekli a menetrendszerű közlekedés? Botrányos.

A Pályavasút 1996-tól új szervezeti-irányítási modellben működött. Leépítettük a vízfejeket, növeltük a végrehajtó egységek önállóságát. Az önállóság gerjesztette nagyobb felelősség sokkal fegyelmezettebb, kiegyensúlyozottabb gazdálkodáshoz, és a belső tartalékok önkéntes feltárásához vezetett. Ez volt a siker titka. Persze, ez azzal járt, hogy a szervezet egy jól összekovácsolt, ütőképes egységgé vált.

Az új vezetésnek ez nem tetszett, és ennek hangot is adtak. A hozzáértés és elfogadás hiányát a mérhetetlen bizalmatlansággal pótolták. Amikor egy pályáztatás nyomán 2003. január 1-től megújították a teljes vezetést, én nyertem el a pályavasúti főigazgató posztot, vezérigazgató-helyettesi hatáskörrel, Mándoki lehívatott magához, és átadta a kinevezési okmányokat. „Tibor, gratulálok, te nyertél. Sajnos nálad jobbat nem találtunk! Egyelőre 1,5 évre kapsz megbízást” mondta Mándoki. Közel 30 éves vasutas pályafutással a hátam mögött rögtön megértettem az üzenetet. Tudtam, hogy meg vannak számlálva napjaim, de megfogadtam, hogy bár kompromisszumkész vezető vagyok, a szakmaiságból és a tisztességből nem engedek, ha a fene fenét eszik, akkor sem. Vezető munkatársaimnak nem árultam el a kinevezés körülményeit, félve attól, hogy elveszik a lendület, amivel dolgoztunk.

Ígéretemet megtartva végeztem a munkámat. A vezetés új stratégiát készíttetett egy tanácsadó céggel. Persze, már a kiválasztásnál láttam, hogy irányított a folyamat, mert az erős szakmai háttérrel jelentkező és olcsóbb osztrák tanácsadót nem fogadták el.

A stratégiai anyag első tárgyalására készülve kigyűjtöttem egy sor adatot, nemzetközi összehasonlítást, mert éreztem, hogy megtámadják a Pályavasutat. Így is történt. A tanácsadó német szakértője előadta, hogy mennyire rossz a MÁV-nál a pályavasút működés. Nem hatékony, magas a létszám, pazaroljuk a pénzt, stb. A vérnyomásom egyre emelkedett, de visszafogtam magam. Eldöntöttem, hogy kiugrasztom a nyulat a bokorból. Amikor szót kaptam, megkérdeztem a tanácsadót, honnan származnak az adatok, a nemzetközi összehasonlítást mi alapján tette. Szegény fiút meglepte a kérdéssorom. Hebegett, nem tudott egzakt választ adni. Ekkor határozottan kijelentettem, hogy nem fogadom el a tanácsadó által készített anyagot, mert megalapozatlan, valótlan. Néhány konkrét példával alátámasztottam mondanivalómat, többek között az UIC (Nemzetközi Vasútegylet) adatait felhasználva. Kértem, hogy a tanácsadó jöjjön fel hozzám konzultációra. Miután lelepleződött a hazugság, Mándoki visszavonult, és új anyag elkészítését rendelte.

A tanácsadó feljött hozzám. A német szakemberen láttam, hogy szégyenkezik, kézzel fogható volt. Elé raktam az UIC statisztikai füzetét és egy sor hivatalos adatot a Pályavasútról. Kértem, hogy ezek alapján alakítsa ki a Pályavasútról szóló véleményt.

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a MÁV Pályavasút hatékonysága már ekkor jobb volt az osztrák és más nyugati vasutak hatékonysági mutatójánál. Egyedül a németek voltak jobbak nálunk.

A szégyenkező tanácsadó töredelmesen megvallotta, hogy ők eligazítást kaptak a MÁV vezetésétől, milyen véleményt kell kihozni és alátámasztani a szakértői anyagban. Megígérte, hogy a beszélgetésünk nyomán átalakítják az anyagot.

Hát mit mondjak, nem nőtt a népszerűségem a MOL-os vezetés szemében, miután lelepleződött álnokságuk.

A MÁV vezetése hangoztatta, hogy meg kell szüntetni a Pályavasút hegemóniáját (ami persze nem létezett), ezzel is éket akartak verni a vasutasság közé. A vegzálásom nem ért véget.

Egy alkalommal vezetői értekezleten a túlóra kérdését tárgyaltuk. Velem szemben ült a humánpolitikai vezérhelyettes, Kugler Flórián. Előadta a nagy drámát, hogy a Pályavasút milyen renitens, túllépi a túlóra keretet, ezért a MÁV statisztika is elszállt. Én csak figyeltem, és észre vettem, hogy grafikonok vannak előtte és abból beszél. Én is készültem, és persze semmi nem volt igaz abból, amit előadott, a túlórákkal semmi baj nem volt. Elmondtam, Mándoki értetlenül nézett rám. Ekkor eléggé furcsa lépésre szántam el magam, és elkértem a vezérhelyettes grafikonjait. Mit látok? A grafikonok engem igazoltak, tehát hazudott bemocskoló szándékkal. Felmutattam a grafikonokat azzal, hogy ezek igazolják az állításomat. Megfagyott a levegő a teremben. A hazugság ismét lelepleződött.

Később Kugler egy beszélgetésre hívott. „Micsoda marhaság nálatok a szamárlétra! Miért kell egy csillogó szemű fiatalnak évekig várni, hogy pozícióhoz jusson!” kérdezte tőlem, Nos, válaszoltam, hogy hiteles legyek, a saját példámon bemutatom, hogy is van ez. Amikor 1974-ben a MÁV-hoz kerültem, a tudásom 90 %-a a tankönyvekből, 10% a termelési gyakorlatokon szerzett ismeretekből tevődött össze. Ma a szakma csúcsán vagyok közel 30 év után, és a mai tudásom 90%-a szamárlétra végigjárásán szerzett tapasztalatokból, 10% a tankönyvekből és szakirodalomból származik. A szakmaiságot megalapozni csak a szamárlétra végigjárásával lehet. Ezzel együtt átlagosan 3-4 évet töltöttem egy pozícióban. Hát ezért kell a szamárlétra. Kuglernek nem volt több kérdése hozzám.

A 2003-mas esztendőt sikeresen zártuk. Ez annak volt köszönhető, hogy az év elején eligazítottam a szervezetet, hogy mindenképpen eredményesnek kell lennünk, hogy ne adjunk támadási felületet a vezetésnek. Gazdálkodási teljesítményünk jó volt. A szervezetet – bár kellett korrekciókat végrehajtani – nem engedtem szétverni. Mándoki kiadta, hogy mindegyik főigazgató munkáját értékelni kell. Az értékelést megküldték írásban. A 16 értékelési kritériumból 13 –ban nem feleltem meg az írás szerint. Természetesen tele volt hazugságokkal. Minden egyes ponthoz részletes cáfolatot készítettem, alátámasztva tényadatokkal. Egyetlen ponton volt némi helye a kritikának, hogy Mándoki nem kapott részletes tájékoztatást a hálózat állapotáról. Persze, ez nem is volt szükséges, de orvosolható. A részemre készített részletes heti beszámolót megküldtük neki is, úgy sem tudott mit kezdeni a váltóállítási nehézségekkel és a többi nehezítő tényezővel. Eldöntöttem, hogy személyesen viszem le a cáfolatot. Fogadott. Elmondtam, hogy nem fogadom el az értékelést, mert hamis, megtévesztő és hazugságokon alapul. Mándoki rám nézett somolyogva, és pofátlanul kérdezte”Ki készítette az értékelést?”. Azt hittem, rosszul hallok. „A te sublenceid a te eligazításod alapján” válaszoltam. Mándoki megadta magát, elismerte, hogy nem helyénvaló az értékelés, de új értékelés nem született.

2004-ben közeledett a megbízatásom lejárta. Akkor már komoly konfliktus alakult ki a szervezeti átalakítások miatt, ugyanis a szakmaiságot nélkülöző, nem működőképes modellt akartak bevezetni. Én tiltakoztam, nem adtam be a derekam. A munkánkat végeztük tisztességgel és sikeresen. Áprilisban a humán vezérhelyettes Kugler Flórián a ferencvárosi legendás főnök, Berend Tibor temetésén még dörgölődzött hozzám, mondván „Nagyon jól dolgozol Tibor, te vagy a jövő a MÁV-nál!”. Persze egy szavát sem hittem, tudtam, hogy ő kígyó.

Elérkezett július. Néhány nap volt hátra a megbízatásom lejártáig és a kutya sem szólt hozzám egy szót sem. Lementem a vezérhez, kérve őt, nyilatkozzanak, hogy meghosszabbítják a megbízatásomat, vagy új vezetőt neveznek ki. Nem nyilatkoztak, semmitmondó mondatokkal intézték el az ügyet. Hétfőn vezetői értekezlet volt és kedden lejárt a megbízatásom. Kértem Mándokit, nyilatkozzon, mert ha lejár a megbízatás helyettesítésről gondoskodni kell, hogy működőképes maradjon a szervezet. Na, ebbe belement azzal, hogy majd döntenek a sorsomról. Néhány napig a levegőben lebegtem, aztán egy hét múlva lehívatott Mándoki. Nem kívánnak a továbbiakban velem dolgozni, de elismerik szakmai kvalitásaimat, ezért felajánlják a MÁVTI Kft ügyvezetői posztját jó fizetéssel és szolgálati gépkocsival. Nem lepődtem meg, beteljesedett a gondolat és érzés, ami a kinevezésemkor fogalmazódott meg bennem. Gondolkodási időt kértem.

A családdal és egy testi lelki jó barátommal kibeszéltük a helyzetet. A MOL-os garnitúra véleményét a MÁVTI-ról ismertem, meg akarták szüntetni. Egyébként pedig csöbörből vödörbe helyzet lett volna. Elegem volt a szakmaiatlan MOL-os vezetésből. Arra jutottam, hogy a szakmai tisztességem továbbra sem eladó, engem nem lehet megvenni, ezért visszautasítottam az ajánlatot, és kértem, hogy békében váljunk el.

Egy pályavasúti rendkívüli vezetői értekezletet kellett összehívni, ahová eljött a vezérigazgató és az elnök. Elmondták, hogy milyen szép és okos vagyok, de új feladatokhoz új ember kell, ezért megválnak tőlem. A munkatársaim leforrázva szótlanul ültek az asztalnál. Mándoki még elmondta, hogy két évig vizsgálódtak utánam és nem találtak semmit. Roppant tisztességes és becsületes ember vagyok. Ha ezután összetalálkozunk valahol, szívesen megiszik velem egy sört. Nem szóltam, csak gondoltam: „barátaim, kóklerekkel nem sörözök!”

Monor főpályamesteri szakasz avatása 2000 körül