A TSZ szervezés előtt a földek magánkézben voltak. A tanyánk körül is pezsgő élet zajlott. Szamóca termelés, dinnyeföld, lucernás, és sok másféle növénytermesztésnek adott helyt.

A mi földünkkel szomszédos Hencz tanya földje mellett szamóca termesztés folyt. Velünk szemben, a vasút túloldalán szintén hatalmas szamóca földek voltak. Odébb, Táborfalva irányába hatalmas dinnyeföldek voltak.

Gyerekként élveztem a nyüzsgést. Lovas kocsik garmada közlekedett a birtokunk végén lévő földúton. Dologidőben jó érzés volt látni az izgő-mozgó fekete pontokat a határban. Mint a szorgalmas hangyák, tették a dolgukat.

Társasági élet is zajlott, hiszen ha Apáméknak traccsolni támadt kedve, csak kimentek a földvégére, és az arra járó parasztokkal szóba elegyedtek. Néha egy-egy kuncsaft bejött a tanyára, Apám borral kínálta, és máris világmegváltó beszélgetés kezdődött.

Sokszor régi emlékeket meséltek, amelyeket nagy élvezettel hallgattam.

A határt csősz vigyázta, azaz mai fogalmaink szerint mezőőr. A csőszök ideiglenes kunyhókban laktak, amit leveles ágból, nádból, kukoricaszárból raktak. Fontos tisztség volt, hiszen a mezei vagyon felett őrködtek. Esküt kellett tenniük és fegyvert is viseltek.

Az 50-es években a mi környékünkön Tóni bácsi volt a csősz. Szikár, komoly ember, aki szerette az embereket és különösen a gyerekeket. Tóni bácsi gyakran volt nálunk vendég. Betért megpihenni, no meg szót váltani egy pohár bor kíséretében. Mindig volt valami a zsebében a gyerekek számára. Nem ritkán kaptam tőle diót, almát. Nagy tiszteletnek örvendett Tóni bácsi.

Kunyhója több is volt, az egyik nem messze a tanyától a dinnyeföldeken. Tóni bácsi úgy járta a határt, hogy nem lehetett kiszámítani, mikor, hol fordul meg.

Nem gyakran fordult elő, hogy megdézsmálták volna a termést. Ami rendszeresen előfordult, hogy a dinnyeföldeknél éréskor megállt a tehervonat. Leugrott a fűtő, és 1-2 dinnyét lekapott, felugrott a mozdonyra és mentek tovább. Elcsípni szinte lehetetlen volt. Tóni bácsi panaszkodott is sokat a vasutasokra.

Unokatestvéremmel sokat barangoltunk a vidéken. Nem titkolom, olykor, ha megéheztünk, vagy megszomjaztunk, kerestünk és ettünk gyümölcsöt.

Ha a földeken dolgoztak éppen, mindig megkínáltak bennünket az éppen érő gyümölccsel. Az iskolába szamócaföldek mellett jártam. Szamócaéréskor szinte minden nap vendégeskedtem az eperszedő embereknél. Mindig kedvesen invitáltak én pedig örömmel elfogadtam. A dinnyeföldeken hasonlóan járkáltunk, ott is mindig megkínáltak bennünket. A vendégségben fogyasztott gyümölcs mindig jobban ízlett, mint az otthoni. Pedig mi is termesztettünk szamócát is meg sárga és görögdinnyét is.

Persze, az ördög nem alszik, és ez velünk is megtörtént, hogy kísértésbe estünk. Egy alkalommal, az unokatestvéremmel elindultunk a pusztába barangolni. Már hazafelé tartottunk, amikor rettenetesen megszomjaztunk. Kút a közelben sehol nem volt. Odaértünk a dinnyeföldekhez. éppen dinnyeérés ideje volt. Úgy láttuk, hogy a csőszkunyhóban nincs senki. Körbenéztünk, és eldöntöttük, eszünk egy kis dinnyét. Kiválasztottunk egy jó érett példányt, és leszedtük. Bicska mindig volt nálunk, így nem okozott problémát, hogy felvágjuk. A vízelvezető csatorna partján megtelepedtünk és megvágtuk a dinnyét. Finom édes volt, jó ízűen haraptuk a harsogóan ropogós görögdinnyét. Belefeledkeztünk a dinnyeevésbe. Annyira, hogy észre sem vettük, amikor ott termett Tóni bácsi. Micisapkás, vadászpuskás alakja jellegzetes volt. Egy sétabotot is hordott magával.  Rettenetesen megszeppentünk. Most mi lesz.

„Nocsak, nocsak, fiaim. Ízlik a dinnye?”- kérdezte kajánul Tóni bácsi. Meg sem tudtunk szólalni. Csak hebegtünk, habogtunk, szabadkoztunk. Tóni bácsi nem bántott bennünket, de felvont szemöldökkel, szúrós tekintettel mondta a szemünk közé: „Mi jár a tolvajoknak fiaim?”. Rettenetesen elszégyelltük magunkat. „Tóni bácsi, ne haragudjon ránk, mi nem lopni akarunk, csak megszomjaztunk. Hiszen ismer bennünket. Csak Apámnak ne szóljon, mindent megígérünk.”

Úgy látszik, hatásos volt a megbánásunk, mert Tóni bácsi megenyhülve tartott oktatást arról, hogy miért nem szép dolog más tulajdonát megdézsmálni. Különben meg, ha megkívánjuk és szólunk neki, ő mindig szívesen ad nekünk dinnyét. De mi magunktól ne dézsmáljuk meg a dinnyeföldet. Mindent megfogadtunk, és Tóni bácsi megígérte, amíg mi tartjuk a szavunkat, addig ő is és nem szól Apámnak. Így indultunk haza a kalandos dinnyeevésből.

Telt múlt az idő, talán egy hét is eltelt, amikor azt láttam, hogy egy puskás alak közelít a tanyához. Berohantam, mert gyanítottam, hogy a Tóni bácsi jön. És igazam volt, egy kis idő után megjelent a kisöreg. Illedelmesen köszöntem, és félve vártam, hogy vajon elárulja –e titkunkat a szüleimnek. Apám borral kínálta, és beszélgetni kezdtek a gang hűvösében. Mindenféléről szó esett, egyszer csak a dinnyeföldeken tapasztalt lopások kerültek szóba. Megfagyott bennem a levegő. Tóni bácsi huncutul rám nézve mondta Apámnak „Ferikém, jó hogy rendes gyerekek vannak itt a tanyán, még egyszer sem láttam őket a dinnyeföldek közelében!” Apukám örömmel nyugtázta Tóni bácsi sommás megállapítását.

Én pedig fülem-farkam behúzva fogadkoztam magamban, hogy még a dinnyeföldek közelébe sem megyek a jövőben. Tóni bácsi óriásit nőtt a szememben. Betartotta ígéretét. Én is betartottam. Egy életre megfogadtam, és azóta be is tartom a fogadalmam…

Ceglédbercel, 2021.január 12.

Mezei kunyhó Fotó: internet