Az egyetemi évek alatt megkedveltem Leningrádot, azaz Szentpétervárt. Nem csak gyönyörű, hanem kulturálisan is európai város. Persze nem csak a várost, hanem az orosz emberek lelkét is megkedveltem. Barátságos, önzetlen emberek sokaságát ismertem meg, akik az utolsó kopejkájukat is készek voltak odaadni, ha kellett. Ez csak erősödött bennem, amikor lengyel barátom nősült és feleségül vette Tatjánát, a falusi tanító házaspár leányát.
Leon Raczkiewicz volt a legjobb lengyel barátom. Egy évfolyammal előttem járt. Művelt, kedves, érdeklődő ember volt és szerette a magyarokat és Magyarországot. A kölcsönös szimpátia barátsággá szövődött. Sok időt töltöttem vele, egy nemzetközi társaságba tartoztunk. A vodkát is szerette, de mértékkel. Ezt különösen becsültem benne, mert különbözött sok honfitársától.
Leon beleszeretett egy kaukázusi gyönyörű fekete szépségbe, Tatjánába. A leány vonzó testalkatú, kreol bőrű, csodaszép teremtés volt és Leonnal, a barátommal nagyon összeillettek. Nem volt hát meglepő, amikor egy késő őszi napon esküvői meghívót hoztak. Leon a lelkemre kötötte, hogy három napos lakodalomra készüljek, mert, hogy az oroszoknál ez így szokás.
Gyorsan utána kellett néznem a szokásnak. Mi is tart három napig? Orosz barátaim felvilágosítottak, hogy igen, az igazi orosz lakodalom három napig tart.
Az első napon megtörténik a házasságkötés, és a lagzi. Ezen minden meghívott részt vesz. A második napon leszűkül a kör és csak a családtagok és barátok maradnak, ők mulatnak az ifjú párral. A harmadik nap valójában a családé, esetleg egy-két kivételesen jó barát maradhat az ifjú pár meghívására. Rendkívül megtisztelve éreztem magam, hiszen Leon és Tatjána három napra hívtak engem. Nagy izgalommal vártam az ünnepi eseményt. Megvettem a nászajándékot, és várakozással tekintettem az események elé.
Úgy tervezték, hogy a házasságkötés hivatalos része Leningrádban, ünnepélyes körülmények között elegáns környezetben lesz, majd onnan buszokkal megyünk vidékre, a kb. 80 km-re lévő falucskába, ahol Tatjána szülőháza ad otthont a lagzinak.
Így is történt. Talán december hónap volt és kutya hideg az esküvő napján. Rengeteg hó esett, sok helyen a hósáncok az út mellett elérték a két méteres magasságot is. A téli hónapokban a páratartalom is 100% volt, mert a város a finn öböl partján fekszik, és a Balti tenger a Golf áram miatt nem fagy be. A párás fagy nagyon kellemetlen, a szakállam, amint kiléptem az utcára kő keményre fagyott a 30 fokos hidegben.
Az esküvő reprezentatív helyen, patinás épületben volt. A vőlegény és a menyasszony elegáns, alkalomhoz illő ruhában jelent meg. Az igenek elhangzása után a násznép is pezsgővel koccintva köszöntötte az ifjú párt. Megható esemény volt. Autóba és autóbuszba szálltunk és elindultunk Tatjána szülőfalujába. Mesebeli út volt. Minden hófehér, a fákon csillogott a hó és a jég, mintha a természet is az ifjú párt ünnepelte volna. Út közben, hogy ne fázzunk, lélekmelegítésről is gondoskodtak a háziak vodka formájában. Igen jó hangulatban érkeztünk a szülői házhoz. A falu látványa is érdekes volt. A hófödte faházak kis ablakai és a kéményből gomolygó füst jelezte, hogy civilizált vidékre érkeztünk.
A csikorgó hidegben megvárták, amíg a kb. 60 fős násznép lekászálódik a járművekről. A bejárati kapu ünnepi díszben köszöntötte a vendégeket. Fenyőágak és színes krepp papírból készült díszítések tették színessé a fogadtatást. A kapuban a menyasszony szülei fogadták az ifjú párt. Apuka tósztot mondott, aminek lényege az volt, hogy Leon barátomat a család fiaként befogadja. Erre inni kellett, és tányérokat kellett összetörni. Majd Leon barátom a karjaiba kapta ifjú aráját, és boldogan átlépve a küszöböt a házba vitte. A násznép is követte őket. Belépve megcsapott az égő fenyőfa illata. A házat cserépkályhákkal fűtötték, és kellemes, barátságos meleg ölelt át bennünket.
A ház szép nagy ház volt Két nagyszoba, és két kisebb szoba, konyha, előszoba, kamra, mosdóhelyiség és bentről nyíló pottyantós WC alkotta a falusi otthont. Szép rend és tisztaság honolt. A szobák falait perzsa faliszőnyegek tették dekoratívvá. Kultúrcsaládba érkeztünk, ezt igazolta a sok könyv, a hangszerek és a gyönyörű szamovár is.
Az ünnepi asztal gazdagon megterítve várta a vendégsereget. Megannyi hideg előétel, halak, uborka és más zöldségek várták az éhes szájú vendégeket. Orosz szokás szerint a terítő nem látszott ki a rajta lévő finomságok alól. Előkerült a szamagonka, azaz házilag főzött pálinka is. Elkezdődött az ünneplés. Pohárköszöntők és míves tósztok sora köszöntötte az ifjú párt, miközben fogyott a hideg előétel és a szamagonka is. A szamagonka veszélyes ital volt, ugyanis gyümölcs híján cukorból, krumpliból, kukoricából főzték a szeszt. Igencsak a fejbe szállott, és tapasztalataim szerint nem kis fejfájást is okozott. Ezért aztán én megmaradtam a jó öreg orosz vodkánál, tudtam, abból sokat tudok meginni.
Később megérkeztek a meleg ételek is, leves, sültek, halak, saláták és egyéb finomságok formájában. Kellet is enni, mert ez volt az egyetlen biztosíték a józanságra.
Tatjána anyukája kaukázusi származású volt. Olyan finom kaukázusi rizses húst készített bárányból, adzsika fűszerrel, sárgarépával, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaltuk. A receptet elloptam, és néha otthon én is elkészítem a fenomenális ételt, persze nem bárányból. A másik nagyszerű étel a szintén bárányhúsból készített saslik, amit anyuka készített házi módon. Utánozhatatlanul finom.
A vigasságot orosz népi zene festette alá. Hajnaltájban nyilván az elfogyasztott vodka hatása alatt már kazacsokot is kellett táncolni. Akkor még fiatal, bohó és vállalkozó kedvű voltam. Ráadásul, jól is esett.
A tánc után ki kellett mennem a friss levegőre, kiszellőztetni a fejemet. Szerencsére mások is jöttek utánam. Ugyanis az történt, hogy az udvaron két-három méteres hó fal volt. Én megbotlottam, és fejjel beleestem a hó falba. Kb. derékig voltam benne, levegő semmi, kiabálni sem tudtam. Az utánam jövők vették észre a hó falból kilógó, kalimpáló lábaimat, és hála Istennek, kihúztak a hóból. Halálfélelmem volt. Olyannyira, hogy pillanatok alatt kijózanodtam, és megfogadtam magamnak, hogy ilyen soha az életben még egyszer elő nem fordulhat. (Ígéretemet a mai napig tartom, amiben nem kis szerepe van a klímaváltozásnak!)
A társaság elfáradt. A közelben lakók hazatértek, a távolabbiakat helyben vagy a szomszédoknál elszállásolták.
A második napon nyűgösen, fejfájással ébredtem. Hiába a sok étel, a sok vodka megtette a hatását. Dél lehetett, amikor ébredeztünk. A háziak mintha mi sem történt volna, fürgén tüsténkedtek. A vendégsereg megcsappant, és mintegy 15-20 fő maradt a rokonsággal együtt. A szamovár felől a frissen készített orosz tea illata terjengett. Nem is vágytam másra. Félálomban felkeltem és rögvest megittam két csésze teát úgy, ahogyan ők is isszák: cukor helyett dzsemmel ízesítve. Isteni finom volt, a lelki világom kezdett rendbe jönni.
Reggelre egy kis vaj, hal is elég volt. Aztán mikor már mindenki túl volt az ébredés borzalmain, és helyreállította testi és lelki békéjét, úgy döntöttünk, hogy sétálunk egyet a faluban. Jól esett a séta a friss levegőn. A faluban nem volt sok üzlet, vasárnap lévén az italbolt nyitva volt. Nem úsztuk meg, inni kellet egy kis vodkát.
A délutáni séta után jól esett a meleg vacsora. Vacsora után szolid poharazgatás mellett előkerült egy gitár. Leon gyönyörűen gitározott. Szép orosz románcokat játszott. Felüdülés volt. Aztán Tatjána szülei, akik tanárok voltak, elővettek néhány tiltott irodalmi kötetet, és tágra nyílt fülekkel hallgattuk a rendszerkritikus verseket. Késő este előkerültek Viszockij nagyszerű lemezei, és néhány nyilvánosan meg nem jelent, kazettán kézen-közön terjesztett dala, mint például a „Sztálin elvtárs, te nagy hős”, ami arról szólt, miként gyilkoltatta le az ártatlan embereket.
Kulturálisan gazdag, rendkívül érdekes estét hagytunk magunk mögött. Nagy élmény volt.
A harmadik nap reggelén már normálisan ébredtünk. Finom tea, reggeli után már a hazautazást fontolgattam, amikor Tatjána apukája elővezette nagy ötletét: menjünk az erdőbe medvére vadászni. Engem kivert a hideg. Nem volt mit tenni, előkerült a medveölő fegyver. Beöltöztünk melegen, több üveg vodkát magunkhoz véve immár a szűk családi csapat elindult a medvék felé. Nagyszerű volt a téli orosz erdő látványa. A hó sokszor derékig ért, de találtunk csapásokat, ahol lehetett haladni. Néha megálltunk melegedni, azaz felhajtottunk egy kis vodkát. Már vagy három órája bóklásztunk az erdőben, de medvével nem találkoztunk. A vodka is kezdett fogyni. Végül, biztonsági okokból úgy döntöttünk, abbahagyjuk és hazatérünk.
Az ebéd jól esett. A búcsúzás kevésbé. Tatjána szülei rendkívül kedves emberek voltak, a szívembe zártam őket. Ebéd után érzékeny búcsút véve a családtól kimentem a vasútállomásra és visszautaztam Leningrádba.
Csodálatos, élményekben gazdag három napot töltöttem az orosz télben. Jó volt látni Leon és Tatjána boldogságát, és megismerni a rokonságot, akik nagy szeretettel és szívélyesen láttak vendégül. Ugyanakkor őszintén mondhatom, három napig mulatni megerőltető és fárasztó dolog, de megérte megtapasztalni.
Utóirat
Az egyetem elvégzése után tartottuk a kapcsolatot Leonnal. A lengyelországi nehéz gazdasági helyzet miatt, hogy tudjon lakást venni a családjának, kiment Amerikába dolgozni. Azért, hogy pénzt tudjon spórolni, olcsó külvárosi szállásokon lakott, sok helyen drogosokkal, svábbogaras szobákban. Az ételen is spórolt, olcsó büfékben étkezett. Le is fogyott. Egy év után hazament családjához. Megszületett kisfia és tudott lakást és kocsit venni. Okos, jól felkészült szakember révén a lengyel vasút biztosítóberendezési főnöke lett belőle a 80-as években.
1979-ben meghívásukra meglátogattuk őket a Łódź-ban lévő új lakásukban. Egy hetet töltöttünk el együtt, és örültünk a találkozásnak.
A 80-as évek elején Tatjána a kisfiúval Budapestre látogatott, amikor is vendégül láttuk őket. Nem szereztünk túl jó tapasztalatot. Tatjána megváltozott. Anyagias, egy kicsit fellengzős, nagyravágyó ember lett, aminek Leon egyre kevésbé tudott megfelelni. Sajnos a 80-as évek közepén tragikus vége lett a nagy szerelemnek. Leon nem bírta a megpróbáltatásokat, öngyilkos lett.
Haláláról Moszkvában, a vasúttechnikai kiállításon egy lengyel iskolatársamtól, Sbyszektől értesültem. Tatjána a kisfiával kivándorolt Amerikába. A 80-as évek vége felé kaptunk tőle levelet. Ez volt az utolsó kapcsolat, azóta nincs hírem felőlük.
Nagy bánatomra, egy szépen indult szerelemnek csúfos vége lett…
Ezzel az írással emléket állítok lengyel barátomnak, Leonnak.
Łódź városa
