Tisztelt Gyászoló család!
Tisztelt Gyászoló gyülekezet!
Kedves Barátaim!
Szavakba nem önthető a fájdalom és a veszteség, amit drága Tibor barátom váratlan, tragikusan hirtelen távozása okozott mindannyiunknak. 2013. október 25.-e fekete betűkkel íródott be élettörténetembe: életem egy darabkájától kell megválnom.
E drámai pillanatban segítségül hívom Marjorie Pizer-t, akinek gondolatait teljességgel magaménak vallom:
„Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod
veszteség volt és pusztulás,
fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.
Csak most kezdek rádöbbenni,
hogy az életed ajándék volt,
s egyre erősödő szeretet maradt utána.
A halál miatti elkeseredés
Elpusztította magát a szeretetem tárgyát,
Ám a halál ténye
Nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam.
Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom,
nem pedig a halálodra, és arra, hogy elmentél közülünk.”
Drága Tibikém!
Barátságunk 48 éve kezdődött, amikor együtt koptattuk a Vasútépítési és Pályafenntartási Technikum padjait. Ambiciózus, tervekkel teli fiatalok voltunk, és te már akkor ráirányítottad figyelmemet különleges egyéniségedre, egyenes jellemedre, megbízható barátságodra, kitartó és szorgalmas munkával elért kiváló eredményeidre.
Együtt laktunk a József krt. 16. alatti MÁV Kollégium 402. szobájában, együtt terveztük a jövőt, az egyetemi felvételit. Mintha ma történt volna: előveszed egy lestrapált régi cipődet, a radiátorra teszed, és azt mondod -mert akkortájt dohányos voltál- „mire ez a cipő megtelik csikkel, felkészülünk a felvételire”. És így volt. Mindketten felvételt nyertünk a Szovjetunióba, a Leningrádi Vasútmérnöki Egyetemre.
Emlékszem, búcsúzóul 2 hétig kóvályogtunk az országban, szüleid otthonától a Fegyverneki vasútállomáson az én otthonomig az Örkényi tanyán, közben meglátogattuk barátainkat, és lélekben készültünk a nagy utazásra.
A leningrádi éveket is nagyrészt együtt töltöttük, laktunk együtt egy szobában, a kollégiumban, kísértünk haza ifjú hölgyeket a zord orosz télben, és visszaútban nem jutottunk el a kollégiumig, mert felnyitották a hidakat. A kemény fagyban egy fűtött telefonfülkében vészeltük át a hajnalt, mire visszacsukták a hidakat.
Együtt örültünk az elért sikereknek, és egymást vigasztaltuk az ifjúkori szerelmi csalódások után.
Szövetségünk ezekben az években vált mély barátsággá, amit az idő vasfoga sem tudott kikezdeni.
Tehetséges ifjú mérnökként kitüntetéses diplomával a kezedben tértél haza. Pályafutásunk töretlenül együtt, egymás mellett haladt. A MÁV Budapesti Építési Főnökségen együtt kezdtük pályafutásunkat. A munkatársak hamar befogadtak, és számtalan új barátság szövődött az ekkor elkezdődött vasutas évek alatt, amelyek máig tartanak.
Kitartó, megbízható szakmai munkádra, tehetségedre felfigyeltek, és még 30 éves sem voltál, amikor építésvezetői majd főépítésvezetői feladatokat bíztak rád.
Megbízhatóságodat, szavahihetőségedet mi sem bizonyítja ékesebben, mint annak az ígéretnek a teljesítése, hogy 30. születésnapod előtt újra meg fogsz házasodni: már egy hónap sem volt hátra a 30.-ig, amikor megházasodtál. Együtt örültünk.
Aztán az élet úgy hozta, hogy én a MÁV Vezérigazgatóságra kerültem, de elválásunk nem tartott sokáig: az 1990-es évek elején főosztályvezető-helyettesi kinevezéseddel a főnököm lettél, és újra együtt toltuk a magyar vasút szekerét.
Ekkorra már doktori címet szereztél és kreativitásod, szakmaszereteted maradandó műalkotást hozott létre: te teremtetted meg a vasúti közlekedésben a korszerű projekt előkészítés, projekt-management és projekt lebonyolítás alapjait. Elhíresült gyönyörű színes ütemterveid és fázisterveid – az u.n. Vígh-féle tacepaók - a mai napig is szolgálják a magyar vasútépítés ügyét.
Pályafutásod szakmai csúcspontja nem ranghoz, címhez kötődik, hanem három kiemelkedő vasútépítési projekt levezényléséhez: a Budapest-Hegyeshalom vasútvonal emelt sebességű fejlesztése, és az új szlovén vasút sikeres megépítése, és a budapesti 4-es metró építése. Utóbbi években az Óbuda-Esztergom vasútvonal felújítása során tervezői és kivitelezői oldalon szakértelmeddel segítetted a projekt sikerét. Mindez bravúros teljesítmény volt, hiszen munkatársaiddal, akik őszinte tisztelettel és szeretettel nézted fel rád maradandót alkottál.
2004-től sikeres vállalkozóként folytattad a MÁV-nál megkezdett munkát, az elmúlt 10 évben a magyar vasútépítés megkerülhetetlen személyiségévé váltál.
Küzdelmes életutad során a családod állt életed középpontjában. Kedves feleségeddel, Ágikával szeretetben, megbecsülésben és kölcsönös tiszteletben neveltétek Anikó leányotokat, akire nagyon büszke voltál- ő volt a szemed fénye. Tanúsíthatom mindezt, hiszen családilag is közel vagyunk egymáshoz, több 10 nyarat töltöttünk együtt nyári pihenéssel, és közös együttléttel.
Felejthetetlenül beloptad barátaid szívébe magad, amikor a tátrai kirándulásunkon kb. 1700 m magasságba érve olthatatlan szomjat éreztünk. Ekkor megszólaltál: „netán innátok egy kis sört?” – és elővetted hátizsákodból az életmentő nedűt. Parádés gondoskodás volt részedről.
Közös baráti társaságunknak, akikkel oly sok szép napot töltöttünk el együtt, tisztelt, szeretett, és közkedvelt tagja voltál. Baráti hűséged, emberi méltóságod és tiszteleted, kedves, pajkos lényed mindannyiunk számára nélkülözhetetlen volt. Hiányozni fogsz mindannyiunknak, és hiányozni fognak azok a kedves pillanatok, amelyeket veled együtt megéltünk.
Összejöveteleinkről hiányozni fog a Vígh-féle túlélés elleni csomag, amelyet szorgalmasan cipeltél magaddal a kirándulásokon, és meglepetésszerűen, a legjobb pillanatban vetted elő a finom falatokat és italokat, mindannyiunk legnagyobb megelégedésére. Körültekintő gondoskodásodra jellemző, hogy akár egy farönkön, akár egy szikladarabon terítettél, mindig volt nálad kis terítő, kés, és poharak. Utánozhatatlan és felejthetetlen Vígh-féle vendéglátás volt ez.
Családod és munkád mellett a harmadik nagy szerelmed a Dunabogdányi víkendtelek volt. Igazi tündérkert, a maga ősparkra emlékeztető bujaságával, amelyet évtizedek óta gondoztál. A második otthonod volt, megszámlálhatatlan a napok száma, amelyeket ott töltöttél boldogan. Önzetlen házigazdaként sokakat vendégül láttál a kis birtokon: kollégák, barátok élvezhették finom főttedet, a magával ragadó vendéglátásodat, és töltöttünk emlékezetes, éjszakába nyúló szép napokat együtt. Bár az utóbbi időben már kissé túlnőtt rajtad a telek, és gyakorta mondogattad: ha majd “igazi” nyugdíjas leszek behozom a lemaradásokat. Ragaszkodtál hozzá, mert életed, és életünk részévé vált.
Szép hagyományt teremtettél azzal, hogy barátaidat minden augusztus utolsó szombatján vendégül hívtad Dunabogdányba egy nyár-búcsúztató baráti összejövetelre. Idén is örömmel és várakozással látogattunk Dunabogdányba. Mintha éreztél volna valamit, mintha megérezted volna, hogy ez lesz az utolsó: parádés szervezéssel, briliáns programmal és finom ételekkel leptél meg mindannyiunkat, és tetted felejthetetlenné ezt a napot.
Ki is voltál Te, Tibor barátom?
- Te voltál a szerető férj és családapa, aki büszke volt családjára.
- Te voltál a magyar vasútépítés nagy öregje, aki megmászta a szamárlétrát, és a teodolittól a projektmenedzselésig mindent csináltál, és nem is akárhogyan – sikerrel.
- Te voltál a vasutat imádó, a munkájában örömöt lelő, odaadó mérnök, aki nem csak alkalmazta a mérnöki tudományokat, hanem kreativitásoddal hozzá is tettél, továbbfejlesztetted azt.
- Te voltál a fáradságot nem kímélő, óriási munkabírású, a saját és mások munkáját becsülő és odaadással végző elismerésre méltó szakember.
- Te voltál a kitűnő kolléga, főnök, aki empátiával és tisztelettel bánt környezetével.
- Te voltál az a kolléga, aki segítségére sietett a bajbajutottaknak – ami emberi nagyságodat példázza.
- Te voltál az eltökéltség és állhatatosság maga: soha nem adtad föl céljaidat, keményen küzdöttél igazadért, az igazságért.
- Te voltál a hűséges, odaadó barát, akire mindig lehetett számítani, aki önzetlenül tudott örülni barátai sikerének, és vigasztalni őket csüggedésükben.
- Te voltál az a barát, aki – mint a Szovjetunióban ezt megtanultuk – az utolsó kopejkáját is odaadta barátainak, ha kellett.
- Te voltál a nagyvonalú, a társaságot és barátaidat őszintén szerető és tisztelő, önzetlen, és áldozatokra is képes jó barát.
Egyszóval EMBER voltál, csupa nagybetűvel - EMBER voltál.
Drága Barátom!
Nem hittem volna, hogy ilyen hamar búcsúznunk kell tőled: de tudom, mindannyian a sors kezében vagyunk. Halálod előtt két nappal még vidáman csevegtünk telefonon. Kérdésemre „hogy vagy Tibikém?” megnyugtató választ adtál. S mint az utóbbi időben mindig, most is kértelek szelíden: „Tibike fékezz egy kicsit”. Imádtad, amit csináltál, a féket nem találtad.
Ebben a lesújtó, gyászos pillanatban mégis köszönetet mondok neked azért, hogy voltál, és hogy megtiszteltél minket barátságoddal. Köszönetet mondok jóságodért, mindazért, amit tettél életedben.
Fájdalommal és el nem múló szeretettel búcsúzok tőled ismerőseid, volt és jelenlegi munkatársaid, közeli és távoli barátaid, mindenki nevében, aki téged ismert és szeretett. Közhely, de igaz: csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akire emlékeznek....Te még sokáig élni fogsz szívünkben és emlékezetünkben.
Búcsúzom tőled örök emlékezettel a magam és családom nevében is. Búcsúzul hangozzék el feleségem Erzsike halálhíredre írt verse:
Sági Erzsébet: Csak egy futam a szélorgonán
Üzenet az elmenőtől.
Dr. Vígh Tibor barátunk emlékére
Öreg fáról levél pereg,
Széjjelhordják szorgos szelek.
Ígérném, még leszek nektek,
de az időm mind kevesebb...
Mit meg nem tettem, elmarad,
tél hint rá jótékony havat.
Hunyt szemeim fagyott tavak,
megfakulnak fáradt szavak.
Szűkre szabtad időm Uram,
futva jártam be az utam.
Szélorgonán síró futam...
Köszönök mindent Uram.
Nyugodjál békében!
2013.11.16.
