A vodka a Szovjetunióban olyan volt, mint otthon a csabai kolbász. Mindenki szerette és mindenki fogyasztotta. Nem is akárhogyan: többnyire 1-2 decis vizespohárból. Az embernek az volt a benyomása, hogy a kommunista elnyomás ellensúlyozásaként is ittak orosz barátaink.
Bár Leningrád rendkívül kulturált, európai város volt, mégis nem ritkán fetrengtek részeg emberek a kapualjakban, parkokban. A részegek begyűjtését egy speciális egészségügyi szolgálat végezte, amelyik rabszállító autóhoz hasonló járművekkel járták a várost, és begyűjtötték a kommunizmus építésében megfáradt bolsevikokat. Aztán akit bevittek a kijózanítóba, annak meg kellett fizetnie a költségeket, és értesítették a munkahelyét, a pártszervezetet, hogy deviáns, nem kommunista emberhez méltó magatartást tanúsított. Egy jó időre elkaszálta magát az elvtárs.
Megállapításomat azzal is alá tudom támasztani, hogy 2004-ben a 30. éves találkozónk alkalmával meglepődtem: sehol egy részeg ember, a vodkát stampedlivel mérik, és a banketten is a több. mint 100 résztvevőből egyetlen ember volt, aki enyhén vodkás állapotban, vidáman udvarolt a nejemnek .
Szóval a brezsnyevi érában a vodka nélkülözhetetlen kelléke volt az életnek. Rendkívül olcsó volt, valójában 1 kg hús árán lehetett venni ½ liter kommersz vodkát (3,60 rubel), a jó minőségű sztalicsnaja vodka 4,20 rubelbe került. Reggelente az élelmiszer boltok előtt már ott álldogáltak a vodka-vadászok, akik partnert kerestek egy üveg vodka elfogyasztásához. A fél liternél kisebb üveg ismeretlen volt. Sajnos, velünk is, zöldfülű magyar diákokkal előfordult, hogy nem nagyon bírtuk a gyűrődést, de nem kerültünk soha a begyűjtők kezébe.
Az első évfolyamot sikeresen vettük, és készültünk a geodéziai táborba. Volt egy hetünk, amikor kiengedhettük a gőzt. Szép nyári nap volt, amikor egyik csoporttársunk kopogott a kollégiumi szobánk ajtaján. Elmondta, hogy egy házibulit szerveznek a csoportunknak az első évfolyam befejezésének örömére, amire minket is meghívnak. Miután ismerték a magyar borok kiváló minőségét, kérte, hogy mondjuk meg, milyen márkát érdemes a bulira beszerezni, hogy ne csak vodkát igyunk. Természetesen Tibor barátommal, örömmel tettünk eleget a kérésnek, és megneveztünk 2-3 féle hosszú nyakút, amelyeket szívesen fogyasztottunk. Még örültünk is, hogy végre kulturáltan poharazgathatunk, és nem kell csak vodkát inni.
Elérkezett a hétvége, amikor is sor került a házibulira. A bulit az egyik kislány 3 szobás lakására szervezték, valahol az Isten háta mögött, Leningrád külvárosában, egy temető szomszédságában. Furcsa módon a lakás a temetőre nézett. Több, mint egy órai utazás után metróval, villamossal, trolibusszal megérkeztünk a helyszínre, ahol már gyülekezett a 24 fős tancsoportunk. A hangulat kitűnő volt, mindenki feldobódott attól, hogy vége a vizsgáknak, a geodézia gyakorlat már nyaralás lesz a vizsgákhoz képest.
Tibor barátommal kíváncsiak voltunk, milyen bort vettek a társaink, és eldöntöttük, hogy felderítjük. Felderítő utunk során borral nem találkoztunk, viszont a konyha asztal alatt megtaláltuk a bespájzolt italokat: több láda vodka, ládánként 12 üveg. Elszörnyülködtünk. Kérdezni nem akartunk, hogy ne hozzuk kellemetlen helyzetbe a beszerző társunkat.
Megbeszéltük, hogy stratégiát kell kidogoznunk azért, hogy a tiszta vodka ivás ne vezessen delíriumhoz. A stratégia egyszerű volt. Állandóan enni kell egy keveset, és minden tószt után, amikor fenékig kell kiinni a poharunkat, mi csak belekortyolunk, gyorsan letesszük és rátöltünk. A többiek csak annyit érzékeltek, hogy a magyar társaik nagyon szeretik a vodkát, gyorsan bedöntik, újratöltenek, mintha nem lenne elég.
A buli elkezdődött. Szépen megterített asztalhoz ültünk le. Az asztal tele volt hideg húsokkal, hallal, sajtokkal, zöldségekkel és természetesen savanyú uborkával, hiszen anélkül nem lehet a vodkát inni. Annyira bőséges volt a terítés, hogy az abrosz nem látszott ki. Persze mindenkinek a terítéke mellett ott éktelenkedett a vizes pohár, a vodka ivás elengedhetetlen kelléke. Barátaink töltöttek és elhangzott az első tószt, majd kórusban „na zdarovie”, azaz egészségünkre. Elkezdtük inni a vodkát. A megbeszéltek szerint mi csak belenyalintottunk, letettük és gyorsan rátöltöttünk, míg a többiek fenékig itták. Még meg is tapsoltak bennünket orosz barátaink, hogy milyen jó vodkaivók vagyunk, fel sem merült a gyanú, hogy csalunk.
Harmadik magyar társunk János nem követett bennünket, ő úgy ivott, ahogyan az oroszok. Hiába próbáltunk a lelkére beszélni, meg is rótták őt, hogy nem tart velünk lépést. Ettünk s rendesen, ecetes uborka, olajos hal, vaj, ezek mind segítettek a delírium tremens elkerülésében.
Jól éreztük magunkat. Magnó is volt, Beatles, Rolling Stones, stb. szólt, ami akkor a kedvencünk volt. Beszélgettünk, táncoltunk, hiszen a csoport majd fele lány volt. És persze olykor inni kellett, tósztot mondani, és „do dna”, azaz fenékig. Persze mi tartottuk magunkat a jól bevált módszerünknél. Este kilenc óra körül János barátunk egy kicsit elázott. Velünk oroszul, az oroszokkal magyarul kezdett beszélni. Nála ez volt a jele a telítődésnek. Nagy nehezen le tudtuk fektetni egy díványra, addig is nem ivott. Tibi barátommal mi álltuk a sarat. Tíz óra körül elfogytak a fiúk, még néhány lány tartotta magát, a többiek ahol éppen voltak, aludtak.
Aztán tizenegy körül a maradék lányok is kidőltek. Maradtunk Tibor barátommal ketten, viszonylag józanul. Előástuk János barátunkat, hogy haza vigyük. Ő csak inni akart, és nem volt hajlandó velünk magyarul beszélni. Nem akartuk őt hagyni, mert az a veszély fenyegetett bennünket, hogy ha rendőrségi ügybe keveredünk, 24 órán belül hazaküldenek és minden felsőoktatási intézményből kitiltanak. Ezt nem volt szabad kockáztatni. Janin segített egy kicsit a rövid alvás, úgy döntöttünk, haza visszük. Nem volt egyszerű mutatvány, mert mindegyik metró kijáratnál ott álltak a rendőrök, és a piás fazonokat kiemelték.
Nagy nehezen eljutottunk a metróhoz. A lejáratnál ott álltak a rendőrök. Valószínű, fáradtak vagy álmosak lehettek, mert nem vették észre, hogy János barátunkat közre fogva, hóna alá nyúlva segítettük a mozgólépcsőre. Ezt megúsztuk, no de ki is kell kerülni a metróból. A Gorkij parknál a kijáratnál udvaroltak egy metrós kisasszonynak, így nagy megkönnyebbülésünkre simán kivittük Jánost. A kollégiumban már nem volt gond, mert János közben kicsit józanodott.
Örültünk, hogy a vodka-kúrát megúsztuk. Örökre megtanultuk, hogy vodkát inni csak állandó evés és ecetes uborka kíséretében szabad, továbbá nem szabad kiinni a vizes poharat, önmérsékletet tanúsítva, gyorsan rá kell tölteni.
Ceglédbercel, 2018. május 06.
