1981 december 23-a volt, téli szabadságom első napja. Nagy várakozással tekintettünk a karácsonyi ünnepek elé, mert ebben az éveben apuka lettem, és három hónapos kisfiammal 250 km utazás előtt álltunk. Utaztunk Csehszlovákiába, a nagyszülőkhöz, akik még nem is látták unokájukat. 3-4 órás út volt Myjaváig, ahol a nagyszülők laktak.
Feleségem összekészített mindent annak érdekében, hogy Tomikám ne fázzon. A babakocsit levettük a futóműről, és a hátsó ülésre helyeztük. Plédek gondoskodtak az állandó melegről a kocsi fűtése mellett. Bepakoltunk a 100-as Skodánkba, és ebéd után elindultunk. Tél volt, már hó volt mindenfelé, bár napközben olvadni kezdett. A hőmérséklet kellemetlenül metsző hideg volt.
A Skoda jól indult, felkészítettem az útra. Elindultunk Komárom felé, ahol átlépjük majd a határt. Tamáska jól viselte az utazást, aludt mint a bunda. A határon sem volt semmi különös, simán átmentünk. Elhagyva Komáromot Érsekújvár irányába egyszer csak a fényszóró egy rohanó kis állatot világított meg. Az úton jégbordák voltak, ezért óvatosan kellett bánni a kormánnyal és a fékkel. Nem tudtam elkerülni az ütközést, egy rókát sikerült elütni. Szerencsére az autót az úton tudtam tartani és szembe sem jött senki. Ki sem mertem szállni a kocsiból a jégpályává változott útra. Tovább mentünk. Közben sötétedett, és egyre kellemetlenebb lett a helyzet. Szép óvatosan hajtottunk. Gyermekem hála Istennek, semmit nem észlelt az egészből. Biztonságosan megérkeztünk Myjavára, a mai cseh határ melletti kisvárosba.
Tominak nagyon megörültek a nagyszülők. Becézgették, dédelgették, boldogan ölelték magukhoz. Anyósom a kedvenc ételemmel fogadott, pacallevest főzött. Apósom elővette a szilvapálinkát és sürgősséggel koccintani kellett érkezésünkre.
Másnap megérkeztek Csehországból a sógoromék két gyermekükkel és teljessé vált a család.
Az ünnepek kellemesen teltek. Anyósom finomakat főzött. Jutott idő a család más tagjainak a meglátogatására is. Elmentünk Ó-Myjavára, ahol Annuska néni főtt házi kolbászával, finom süteményekkel és szilvapálinkával úgy jól laktunk, hogy a 6 km-es visszautat a sógorommal gyalog tettük meg a havas tájban. Tamáska jól viselte a környezetváltozást, nem volt vele semmi gond. A karácsonyi vacsora isteni finom szlovák káposztalevessel (kapustnica) kezdődött. Annyira megszerettem, hogy itthon minden karácsonykor megfőzöm. A finom ízeket a savanyú káposztán kívül a sertés lapocka, füstölt hús és kolbász, valamint gomba adja, kiegészítve egy kevéske krumplival. Sógorommal rendesen fogyasztottuk a finom szilvapálinkát (slivovica), és a finom tapolcsányi sört.
Az idő gyorsan repült. Hamar eljött szilveszter, amit a család együtt töltött. Aztán indulni kellett haza, hogy hétfőn kipihenten állhassunk munkába. Ebéd után elindultunk haza. Apósom betett a csomagtartóba három üveg sört, hogy majd otthon elfogyasztom. Elindultunk. A Kárpátok fehér lepelbe borult gyönyörű látványa kísért az úton. Kibújva a Kárpátok gyűrűjéből Verbó (Vbova) után már konszolidáltabb útviszonyok mellett autóztunk.
Szépen lecsorogtunk Komárnoba, ahol a csehszlovák határőrök fogadtak, eléggé ingatagon, a szilveszteri italozástól fáradtan. Kiszálltam a kocsiból. Elkérték az útlevelet, alaposan átvizsgálták, majd jött a vámos. Kinyittatta a csomagtartót. Szlovákul beszélgettünk, ami meg is lepte a tisztviselőt. Annyira józan volt, hogy meglátta a három üvegsört. „Ezt vissza kell vinni”-mondta, és elvette az útleveleket. „Csak nem gondolja, hogy három hónapos kisgyerekkel visszamegyek. Különben meg minden zárva van”-mondtam határozottan. A vámos feltolta a homlokán a sapkáját, megvakarta, és kioktatott, hogy mindenki csak egy üvegsört vihet át a határon. Röhögő görcsöt kaptam, és mutattam, hogy hárman vagyunk. Eldurrant a feje, Tamáskát látva a babakocsiban. Keményre fogtam a dolgot és közöltem vele, hogy nem viszem vissza a sört, és innen addig nem mozdulok, amíg nem adja vissza az útleveleket. Persze én láttam, hogy óriási sor kezd kialakulni a hátam mögött, sokan jöttek haza az ünnepekről.
Közben észrevettem, hogy az egész csehszlovák személyzet a szilveszteri italozás hatása alatt van, néhányan még dülöngéltek is. A vámos odaadta az útleveleket a határőrnek. A határőr bizonytalan léptekkel odajött és elég durva hangon utasítgatott a sör visszavitelére, Továbbra is kötöttem az ebet a karóhoz, én innen nem mozdulok, és a slusszkulcsot látványosan zsebre vágtam. A határőr káromkodva odébb állt.
A magyar határőrök és vámosok kint álltak, mosolyogva végignézték a cirkuszt, de nem avatkoztak be. A mögém beállt magyar rendszámú autóban egy család utazott. Ugyanígy kinyíttatták a csomagtartót, megtalálták a söröket, és elkezdtek balhézni.
Odamentem, és a gépkocsi vezetőjének elmondtam, miért állunk, és hogy nem mozdulok, amíg nem kapom vissza az útlevelet. Megbeszéltük, hogy ő sem mozdul.
Jött a határőr, és ugyanazt kapta a mögöttem állótól, amit tőlem. Iszonyatosan mérges lett és világra szóló sóműsort rögtönzött. Káromkodások közepette a földre vetette a sapkáját. Ráugrott, és rajta ugrálva üvöltött, mint a fába szorult féreg. A magyar szervek csendesen röhögtek, a csehszlovákok együtt érzően szemlélték az ingyen cirkuszt.
Amikor a határőr elfáradt, felvette gyűrött sapkáját, a térdében megtörölte, majd odajött az én kocsimhoz, és nagy lendülettel a csomagtartóra csapta az útleveleket. „No, takarodj innen!”- szólt az ingerült felszólítás.
Hátra kacsintottam és gyorsan beugrottam a kocsiba, hogy tovább hajtsunk, most már Magyarországon.
Tamáska érdekes volt, végig aludta az egész cirkuszt. A téli pihenőnk jól sikerült, a határon történtek pedig meggyőztek arról, hogy egyenruha ide, egyenruha oda, nem szabad félni és megijedni. Azóta is sokszor eszembe jut és képileg is előttem van, ahogyan a határőr ugrál a sapkáján és szitkozódik. Még ma is jókat nevetek rajta….
A magyar-csehszlovák határátkelő (forrás: internet)
Ceglédbercel, 2022.12.28.
