Nehéz elszakadni a gyökerektől. Pláne olyan helyen, mint Örkény, ahol születtem és felnőttem. Mély nyomokat hagytak bennem az ott eltöltött évek. A tanya, ahol felnőttem, az örkényi általános iskola és tanárai, diáktársaim, a település és környezete, az örkényi emberek hangulata mélyen beívódott a szívembe és a tudatomba.
Sajnos csak 17 év adatott meg örkényi lakosként a településen élni. Az első 15 év az iskola befejezésével végződött. Utána Budapest, a középiskola, majd Szentpétervár, az egyetem. Aztán 1974-től ismét Örkény, egészen 1977-ig, amikor is végleg elköltöztem Budapestre. Az élet így alakította, a munka oda kötött. Aztán Ceglédbercelre költöztem, a nejem örökségébe, mert Budapestből kiszerettem. Bár Ceglédbercelen élek, mégis örkényinek vallom magam, annak ellenére, hogy új lakóhelyemet is megszerettem.
Bárhová is vitt az Élet, Örkényről azonban soha nem mondtam le. Rendszeresen látogattam a testvéreimet, amíg ott éltek. Sajnos, mára már csak a temető maradt és a hősi szobor az iskola előtt, ahol minden hónapban megfordulok. Egyre jobb érzés Örkénybe látogatni, látni a város épülését-szépülését, néha találkozni iskolatársakkal. Lenyűgöző, hogy a gyermekkoromban még koszos-poros alföldi faluból milyen szép kisváros alakul.
Minden alkalommal, amikor Örkényben járok, ellátogatok ikonikus helyekre. A régi piactér ma gyönyörű park, az egykori Aranyfürt vendéglő épülete, a katolikus templom és az előtte lévő tér, az iskola és a park a hősi szoborral, amelyik Hencz nagyapám emlékét őrzi, a Pálóczy kastély, a focipálya, az egykori mozi, az óvoda és a tanácsháza környéke a református templommal, a Kossuth utca, a vasútállomás, a Katz hegy a zsidó temetővel megdobogtatják a szívemet. Mint ahogy az iskolába járásról ismert Árpád utca, vagy a Nagykőrösi út is szép emlékeket őriz.
Sajnos az idő rossz élményeket is hoz. Az egykoron virágzó és a falusiak által nagyra becsült Zsákai és Hencz tanya zöld oázisából lepusztult környezet, műveletlen földek néznek vissza szomorúan. Már a vasúttól bejáró út sincs meg, csak a növényzet jelzi, hogy itt út volt. Változik a világ. Mégis, a lepusztult tanyánk megdobogtatja a szívemet, ha ellátogatok a közelébe. Gyermekkorom elmúló világa…
Na nem csupán a nosztalgia visz Örkénybe. Az ott eltöltött évek meghatározták jellememet, az élethez való viszonyomat. Ezt nem lehet elfelejteni. Amíg mozogni tudok és amíg ez lehetséges, ellátogatok szülőföldemre, mert ez táplálja az ember lelkét. Találkozom a temetőben szüleimmel, testvéreimmel, nagyszüleimmel, és néha elbeszélgetek velük.
A nagyvilágot megadatott megismerni Európától Amerikáig. Csodálatos élményekben volt részem. Mégis, a legmélyebben és a legnagyobb hatással az Örkényben leélt évek voltak. Soha, egyetlen pillanatra sem feledkeztem meg a gyökerekről, amelyek az örkényi földben vannak. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ide születtem, büszkén hirdettem egész életemben, hogy örkényi tanyasi fiú vagyok.
A Zsákai tanya 2022-ben
